Max Verstappen nyerte az egyetlen szabadedzést Bakuban. A második helyen Charles Leclerc, a harmadik pozíciót Sergio Perez szerezte meg. Az edzés 15 percig állt. Kevin Magnussen és Pierre Gasly autója is megadta magát.
Péntek délelőtt rendezték a bakui versenyhétvége egyetlen szabadedzését. Nem maradt sok ideje az éles bevetés előtt a gyakorlásra a csapatoknak, így gyorsan pályára jöttek a versenyzők. Már az első percek eseménydúsan teltek. Norris az 1-es kanyarnál futott a bukótérbe, Sainz pedig az 5-ös kanyarnál érintette a falat. Russell panaszkodott is rá, hogy csúszós a pálya, ami Baku sajátossága a hétvége elején.
Tsunoda is megforgott. A japán pilóta a hármas és négyes kanyarnál került bajba és érintette a falat is. Néhány perccel később Gasly motorja kezdett el lángolni, ami miatt jött egy körülbelül 15 perces piros zászlós periódus, miközben Magnussen autóját is el kellett távolítani a pályáról egy technikai probléma miatt.
Féltávnál így Verstappen, Perez, Leclerc volt a sorrend, mögéjük Alonso és Sainz jött be, miközben a két Mercedes hosszabb etapot futott, nem az időmérős teljesítményre koncentrált. Felkerültek a lágy gumik, Perez jelentőset javítva állt az élre az 1:42.651-es idejével, amit pár perccel később 1:42.600-ra javított. Mögötte Leclerc jött 1,5, majd Verstappen 2,5 tizedre, de folyamatosan javított a mezőny. Nem sokkal az edzés leintése előtt Leclerc még javított, és 1:42.352-es idejével az élre állt. A Forma-1-es program magyar idő szerint 15 órától folytatódik. Az időmérő edzés kerül megrendezésre, ami a vasárnapi futam rajtrácsát alakítja ki – a teljes menetrend itt érhető el.