Magyar idő szerint délután 15:30 perckor kezdődött el a tizenhét körös sprintfutam. Az élről Charles Leclerc indulhatott. Mellőle Sergio Perez vághatott neki a 100 kilométeres futamnak.

Charles Leclerc és Sergio Perez várhatta a 17 körös futam rajját az első sorból. Max Verstappen és George Russell a második sorba állhatott fel a rajtrácsra. A rajt után Leclerc megőrizte az első helyet. A monacói pilóta remekül kapta el a rajtot, Verstappen lassú volt. Russell pedig kétszer is nekikoccant Verstappen-nek, a második kanyarban megsérült a Red Bull.

Alonso megelőzte Albont, aki miatt aggódott, Sainz is támadja Verstappent! Sárga zászló! Juki Tsunoda autója elhagyta a gumiját! Virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe! Tsunoda már majdnem a boxutcában volt. A gumi legurult az utolsó kanyarig. A visszajátszásban látzsott, hogy a japán autója alulkormányzott volt. Senki nem volt körülötte. A japán pilóta eltalálta a falat és az autója már nem volt alkalmas a versenyzésre. A biztonsági autó a pályára hajtott. A hatodik körben folytatódott a futam. Verstappen visszaelőzte Russellt, Sainz pedig nagyon merészen megelőzte Hamiltont, aki mellett így elment Alonso is! Leclerc nem tudott meglépi. Perez támadni tudta a DRS-sel!

Verstappen a második szektorban nem tudta tartani a lépést Perezzel és Leclerc-rel a sérült autójával. Az élen már változás nem történt. A két Haas csatázott egyet. Magnussen megelőzte Hülkenberg-et. 4 körrel a verseny előtt. Leclerc nem nyithatta a DRS-ét, miután több mint 5 tizedet kapott Pereztől a legutóbbi körben. A futam végén már több, mint három másodpercre volt Perez-től. Sergio Perez nyerte a sprintet! Az interjúk előtt Verstappen még találkozott Russell-el. A holland pilóta elég mérges szavakkal illette Russell-t, aki nem igazán akarta megbeszélni a rajt utáni történteket.

Eredmény:

1
 Sergio PÉREZ 

Red Bull LAP 17
2
 Charles LECLERC
Ferrari +4.463
3
 Max VERSTAPPEN
Red Bull +5.065
4
 George RUSSELL
Mercedes +8.532
5
 Carlos SAINZ
Ferrari +10.388
6
 Fernando ALONSO
Aston Martin +11.613
7
 Lewis HAMILTON
Mercedes +16.503
8
 Lance STROLL
Aston Martin +18.417
9
 Alexander ALBON
Williams +21.757
10
 Oscar PIASTRI
McLaren +22.851
11
 Kevin MAGNUSSEN
Haas +27.990
12
 Guanyu ZHOU
Alfa Romeo +34.602
13
 Pierre GASLY
Alpine +36.918
14
 Nyck DE VRIES
Alpha Tauri +41.626
15
 Nico HULKENBERG
Haas +48.587
16
 Valtteri BOTTAS
Alfa Romeo +49.917
17
 Lando NORRIS
McLaren +51.104
18
 Esteban OCON
Alpine +60.621
19
 Yuki TSUNODA
Alpha Tauri DNF