Az FIA vizsgálatot indított, miután az F1 bakui futama végén Esteban Ocon, az Alpine pilótája majdnem több embert elütött a bokszutcában. Az FIA saját maga ellen indított vizsgálatot.

Nico Hülkenberg mellett Ocon is az egész versenyen egy kemény keveréken rótta a köröket. Mind a ketten abban bíztak, hogy megszakítják a futamot egy baleset miatt. Így le tudták volna a kerékcserét. Ocon az utolsó kör elejéig várt, hogy bevetődjön a bokszba közepesekért.

A versenyt vezető Sergio Perez már a célvonal felé tartott, a paddock első három versenyzőnek fenntartott zónájában már gyülekeztek emberek, amikor megérkezett, többeknek sietve kellett félreállnia az Alpine elől. A helyzetet nem segítette, hogy a bokszutca eleje beláthatatlan, a versenyzőknek egy sikánon kell áthaladniuk. Ocon nem láthatta, mi vár rá a bejáratnál. A leintés után nem sokkal az FIA bejelentette, hogy kivizsgálják, „mi történt a bokszutcában az utolsó körben.

Az FIA később közleményben jelezte, hogy a parc fermé területet kezelő személyzetet berendelték: „A bokszutca bejáratánál a parc fermé területet kezelő FIA-képviselőknek 17:30-kor jelentkezniük kell a versenybírók. Ocon később azt mondta, ez az „őrült pillanat” könnyen katasztrófába torkollhatott volna:

„Ilyesmit nem szeretnénk látni. Nem értem, miért kezdik el előkészíteni a dobogót és a ceremóniát, amíg még megy a verseny, van egy kör és van, aki nem állt ki a bokszba. 300 km/h-val jövök, későn fékezek és látom, hogy emberek mindenhol. Ez őrület, nagyon nagy baj lehetett volna. Egyértelműen kell erről majd beszélnünk, mert ez nem olyan dolog, amivel foglalkozni kellene. Mennyin múlt, hogy baj történjen? Nem sokon. El kellett vennem a lábamat a gázról, szóval nem lettem volna a többiek helyében ott középen. Ha egy kicsivel később fékezek, katasztrófa lett volna, szóval elég őrült pillanat volt.”- árulta el Esteban Ocon.