A Mercedes kettős győzelemmel nyitott Miamiban. A második tréning már nem sikerült ilyen jól. Lewis Hamilton is meglepődött ezen. Elmondása szerint olyan az idei autó, mintha a tavalyit kapta volna vissza.

Lewis Hamilton a második helyen zárt a Miami Nagydíj első szabadedzésén. Csapattársa, George Russell nyerte az első edzést. Ez reményt adhatott a Mercedes számára.

A második edzésen már nem tudták felvenni a Ferrarik és a Red Bull-ok tempóját. Hamilton a hatodik, Russell csak a 15. helyen végzett. A hétszeres bajnok a 14 és 15-ös kanyarnál küszködött. Az autónak nem volt kellő tapadása. Hamilton a második edzés után csalódottan nyilatkozott.

„Ugyanúgy, mint minden hétvégén. Egy másodperc hátrányban vagyunk. Nagyon sokat tanultunk, de nem vagyunk elég gyorsak. Ez egy nagy küzdelem. Nagyon sok dolgot kipróbálunk. Az első edzés jól sikerült. Aztán jött a második, ahol láttuk, ki mire képes. Szóval néha nehéz elismerni, de dolgozunk a problémákon. Megnézzük, mit tudunk változtatni a beállításokon. Optimista maradok, és reménykedni fogok abban, hogy szombaton jobb eredményt érünk majd el. De azt kell mondjam, hogy általában úgy tűnik, mintha a tavalyi autóval versenyeznénk.”- árulta el Lewis Hamilton.