Max Verstappen, a Red Bull továbbra is a tökéletességre törekszik. A holland pilóta elismerte, hogy eddig a legtöbb versenyen „verhetetlennek” érezte magát.

Verstappen mondhatni simán megnyerte a Miami Nagydíjat. Még annak ellenére is, hogy a holland pilóta csak a kilencedik helyről rajtolhatott. A holland pilóta a kemény keverékű abroncson indult. A verseny során felzárkózott és üldözőbe vette csapattársát, Sergio Perez-t.

A mexikói pilóta ezzel más stratégiát alkalmazott. A verseny mégis a gumik életben tartásáról szólt. Az volt a jobb, akinek ez hosszútávon sikerült. Verstappen a 45. körig nyúzta a kemény keverékű abroncsait. Az egyetlen kerékcseréje alatt megkapta a lágy gumikat, amivel könnyen utolérte Perez-t és meg is előzte.

„Mindig verhetetlennek érzem magam, de néha másoknak is nagyon jó napja van. Közel lehetnek hozzád, vagy hozzád hasonlítanak, és előrébb lehetnek. Szerintem az a fontos, hogy minden egyes alkalommal megpróbálj közel 100%-osan teljesíteni. Igyekszem mindig a lehető legközelebb lenni a tökéletességhez. Úgy értem, az emberek ezt mondják, de sosem értettem igazán, miért. Azt hiszem, mindig is nagyon jól kezeltem az abroncsokat. ez az elmúlt években is jól működött. Kicsit jobban tudtam beosztani a gumikat, mint mások.”- árulta el Max Verstappen.