Max Verstappen a kilencedik helyről várhatta a Miami Nagydíj rajtját. A holland pilóta a verseny utolsó harmadában a kemény gumikat gyűrte és gyorsabb tudott lenni, mint Sergio Perez.

Szerintünk eddig sem volt kérdéses, hogy ki a Red Bull elsőszámú pilótája. Amit Max Verstappen a Miami Nagydíjon művelt, arra nehéz szavakat találni. A holland az élmezőnytől eltérően a kemény keverékeken rajtolt, majd a 40 körös abroncsokon jobb időket autózott, mint a jóval frissebb keményeken őt követő Perez.

A start után Perez megőrizte a vezetést Fernando Alonso és Carlos Sainz előtt, Kevin Magnussent viszont átlépte Pierre Gasly, George Russell és Charles Leclerc is. Verstappen egy helyet bukott a rajtot követően, de hamar megkezdte a felzárkózást. Perez sokáig nem tudta másfél-két másodpercnél jobban leszakítani magáról Alonsót, akit szorosan követett Sainz, míg a tizedik körhöz érve már Verstappen volt a negyedik, miután megelőzte Russellt és Gaslyt is.

A 20. kör végén aztán Perez is érkezett a bokszba, így Verstappen átvette a vezetést. Alonso négy körrel később ejtette meg a maga szervizelését, Sainz pedig az említettek ellenére is átlépte az astonos honfitársat. 16-17 másodperc körül billegett Verstappen és Perez között a különbség, ami elsősorban a kemény abroncsokat sokáig nyúzó hollandnak volt jó hír. Tizenkét körrel a vége előtt aztán a regnáló világbajnok is megejtette a maga kerékcseréjét, ami után Perez állt az élre. A bokszkiállás után Perez mögé tért vissza a pályára. A friss közepeseken végül megelőzte a meglehetősen keményen védekező Perezt, majd a leintésig kényelmes előnyt autózott ki a csapattársa előtt.Max Verstappen. A holland pilóta ezzel tovább növelte az előnyét az egyéni pontversenyben, a Red Bull pedig eddig idén minden futamon képes volt győzedelmeskedni.