Charles Leclerc két nap alatt kétszer törte össze a Ferrarit. Mondható, hogy ugyanabban a kanyarban hibázott. A monacói pilóta nyaka is megsínylette a két ütközést.
A monacói pilóta a pénteki második edzésen, majd a szombati kvalifikáción is a 7-es kanyarban vesztette el az autó uralmát. Az első balesetné az autó elejét, a másodiknál a versenygépe hátulját érte az ütés. Leclerc a hetedik helyről rajtolhatott. A futam után elárulta, hogy fájós nyakkal vágott neki a versenynek.
„Fizikálisan nem vagyok ma a legjobb formában. Teljesen be van állva a nyakam, de mindent megtettem, hogy jó eredményt érjünk el. Sok problémánk volt. Majd meglátjuk mi a probléma az autóval. Nagy sebességű kanyarokban nagyon sokat pattogott az autó és érintette az talajt is.Pont most beszéltem Carlosszal és ami hiányzik az autóból, az az egyenletesség. Még csak nem is kanyarról kanyarra, egy kanyarban is simán lehet egymás után komoly alulkormányzottság és komoly túlkormányzottság és az autóra nagyon hat a szél. Az idei autónk sokkal érzékenyebb a szélre és sokkal többet szenvedünk emiatt. Rengeteget kell majd ezen dolgozni. Emellett valami okból, ez más dolog, de eddig a hétvége folyamán nem tapasztaltam, de mindenképpen meg kell néznünk, de főleg nagy sebességnél az autó alja leért az aszfaltra. Ezt tegnap még nem tapasztaltam, szóval nem tudom megmagyarázni.”- árulta el Charles Leclerc.