Lewis Hamilton örülne, ha olyan frissítéseket kapna az autója, amivel hirtelen egy másodperccel jobb időket autózhatna. Toto Wolff elárulta, hogy olyan fejlesztéseket kap a Mercedes, amivel még fél másodpercet sem tudnak javulni.
A Mercedes elég kiszámíthatatlan hétvégéje volt Miamiban. Az időmérő nem úgy alakult, ahogy várták. Russell a hatodik, Hamilton a 13. helyről rajtolhatott. Hamilton a verseny után azt mondta, hogy a futamon életre kelt a W14-es. A brit pilóta a hatodik helyen végzett. Verstappen mögött 51 másodperccel futott be Hamilton a célba. A hétszeres bajnok kijelentette, hogy olyan frissítésekre lesz szükség, ami legalább egy másodperccel közelebb hozza őket a Red Bull-hoz. Örülne, ha ezt a frissítést már Imolában megkaphatná. Toto Wolff kijelentette, hogy ezt nem fogja megkapni.
„Vigyáznunk kell az elvárásainkkal. Kordában kell ezt tartani. Nem hiszem, hogy hirtelen az élen leszünk és fél másodperccel jobb időket tudnánk elérni. Egy harc közepén vagyunk. Most egy új alapot fektetünk le. Ezzel legalább pár olyan problémát megszüntetünk, amelyekről úgy gondoljuk, hogy hozzájárul az autó lassúságához. Majd meglátjuk mire jutunk.”- árulta el Toto Wolff.