A megfiatalított Fernando Alonso a 2023-as szezon egyik sztárja lett. Öt futamból négyszer állhatott pódiumra. Egy negyedik helyet szerzett. A RacingNews365 interjút készített a spanyol bajnokkal, aki szerint a két év kihagyás sokat segített neki.

A világbajnok Fernando Alonsót széles körben a sportág egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon. Úgy tűnik, hogy a bajnoki csatározások és a rossz igazolások után most jó csapatot választott.

A Renault csapattal 20025-ban és 2006-ban is világbajnokságot tudott nyerni. A Mclaren-nél töltött pár év után visszatárt a Renault-hoz. A Ferrari istállónál is versenyezhetett. Közel került a harmadik világbajnoki sikerhez, de a fináléban kudarcot vallott. 015-re visszatért a McLarenhez, akik a Honda motorral vágtak neki a szezonnak. A Honda nem tudott versenyképes motort szolgáltatni a wokingi csapatnak. Alonso 2018-ban kiszállt az F1-ből. Két év szünet után a korábbi Renault csapathoz, az Alpine-hoz tért vissza. 2023-ban pedig az Aston Martin-t választotta. Úgy tűnik, hogy ez most jó választás volt. Alonso kora ellenére is nagyon jó formában van.

„A két év kihagyás segített nekem. Talán a vezetési stílusban nem. Csak mentálisan és a motivációban. Azt hiszem, ha 18 éve vagy a Forma-1-ben, az nem arról szól, hogy elveszíted a motivációd. A motiváció mindig megvan. Én 2018-ban belefáradtam az utazásba. belefáradtam a rutinba és az ugyanazon dolgok ismétlődésébe. Két év az F1-től távol nagyon frissítő volt. Csak töltődtem. Sokkal frissebb vagyok. Most örülök, hogy dolgozhatok. Örülök, hogy korán a pályára mehetek. Boldogan beszélgethetek a mérnökökkel, PR-stábbal, rendezvényszponzorokkal. Most fel vagyok töltődve. 2018-ben belefáradtam mindenbe. Szóval, a kihagyás feltöltött.”- árulta el Fernando Alonso.