Az észak-olaszországi halálos áradások miatt törölni kellett az Emilia Romagna Nagydíjat. Nyck de Vries pedig a nagy zűrzavarban egy kis falban rekedt.
Legalább kilenc ember meghalt, és több ezer embert evakuáltak. 36 óra alatt több éves csapadék mennyiségének fele hullott az olaszországi régióra. Emiatt az Emilia Romagna Nagydíjat is törölni kellett.
Az AlphaTauri gyára mindössze 16 kilométerre van Imolától. Az AlphaTauri sofőrje , Nyck de Vries egy kis olasz faluban rekedt, miközben Emilia-Romagna régiót pusztító áradások sújtották. A holland pilóta elárulta, hogy egy kisvárosban rekedt. A Mclaren szerelőivel töltött egy kisebb időt. A wokingi csapat szerelője adott szállást a holland pilótának.
„Kedd este 23:30, úton voltam Faenzába. Szerdán marketing napot tartottunk volna az AlphaTauri gyárában. Erősen esett. Faenzát már elöntötte a víz, és nem tudtam eljutni a szállodába. Az autópályára sem tudtam visszamenni. Egy kis faluban rekedtem, ahol kaptam szállást éjszakára. Szerencsére a Mclaren egyik szerelője, Frazer volt olyan kedves és átadta nekem a szobáját. Másnap reggel a szálloda hallja sürgősségi menedékhellyé változott azon emberek számára, akik az éjszaka folyamán kénytelenek voltak elmenekülni otthonukból. A futam törlésének híre után sak egyetlen lehetőséget láttam a hazajutásra, mégpedig Firenzen keresztül. Kalandos, hegyi utazás volt. Hála a helyieknek és a hatóságoknak, épségben hazaértem. Köszönöm mindenkinek, aki olyan kedves volt, hogy segítsen nekem. Igazán szívmelengető volt látni, hogy az emberek mennyire vigyáznak egymásra. Gondolok azokra, akiket érintett az áradás. Hamarosan visszatérek Faenzába, hogy találkozzam a csapatommal és a régió embereivel!”- árulta el Nyck de Vries.