Fernando Alonso és a Honda kapcsolata nem volt túl kecsegtető a jövőre nézve. A spanyol pilóta több olyan megjegyzést is tett a japán gyártóra, amit talán nem kellett volna. A Honda ennek ellenére nem bánja, ha együtt kell majd dolgozniuk a kétszeres bajnokkal.

A japán gyártó 2026-tól az Aston Martinnal fog együttműködni. Alonso korábban Honda erőforrásokkal hajtott versenygépet vezetett. 2017 és 2018-ben a Mclaren színeiben állt rajthoz, de a wokingi csapat autója enyhén szólva is versenyképtelen volt. Alonso a suzukai hazai versenyen „GP2-es motornak” nevezte a rosszuk működő Honda motort. Ekkor megromlott a kapcsolatuk.

A japán gyártó viszont bejelentette, hogy 2026-tól az Aston Martin-nak szállít majd erőforrást. Alonso pont ennél a csapatnál versenyezhet. Felmerült a kérdés. Alosno jövőjét beárnyékolja-e a múltban történt incidens? A Hondának „nincs kifogása” az ellen, hogy újra együtt dolgozzon Fernando Alonsóval. Annak ellenére sem, hogy korábban megromlott a kapcsolata a spanyollal. A Honda Racing Corporation elnöke, Koji Watanabe azonban hangsúlyozta, hogy az Aston Martin fogja meghozni a végső döntést a csapat versenyzői felállásáról.

„Azt, hogy a csapatnál kik fognak versenyezni, az az Aston Martin dönti majd el. Tehát ha a csapat úgy dönt, hogy ismét Alonso lesz a pilóta, akkor semmi kifogásunk nem lesz az ellen, hogy vezessen. Alonso egy zseniális pilóta, és nagyon tiszteljük őt. A pilótaválasztással kapcsolatban nem mondom, hogy nem veszünk részt a csapatirányításban.”- árulta el Koji Watanabe. A Honda Global vezérigazgatója, Toshiro Mibe egyetértett Watanabe-al.

„A múlt az múlt. Alonso egy szupertehetséges pilóta, és nagy tiszteljük őt. A csapaton múlik, hogy kit ültet az autóba. Szeretném ezt a csapatra bízni. Egyértelmű, hogy Fernando nagyszerű munkát végez, és örülök, hogy a csapat tagja lehet. Nemrég beszéltem Fernandóval arról, hogy milyen irányba akarunk menni. Nagyon intelligens személyiség. Biztos vagyok benne, hogy itt mindenki a csata hevében elhangzott megjegyzésekre hivatkozik, amelyek egészen emlékezetesek voltak, de megérti és tiszteli, amit a Honda csinál. A Honda megnyerte a 2021-es és 2022-es világbajnokságot. Szóval nagyszerű partnerek számunkra, és szerintem Fernando is látja ezt. „- mondta Whitmarsh.