Lewis Hamilton kijelentette, hogy közel került a Mercedesszel való megállapodáshoz. Fernando Alonso pedig iemelt egy kulcsmondatot, amelyet Lewis Hamilton a Mercedesnél töltött ideje alatt mondott. Talán ezért is marad a Mercedesnél Hamilton?
A Forma-1-es Monacói Nagydíjra készülve Lewis Hamilton-t a Ferrarival hozták össze. Szerződése 2023 év végén lejár és a pletykák szerint a Ferrari óriási ajánlatot tett a britnek. Permésztesen a hírt mindenki cáfolja. Több pilótát is megkérdeztek arról, hogy szerintük mihez kezd majd Hamilton. Fernando Alonso tipikusan szótlanul válaszolt arra a kérdésre.
„Fogalmam sincs. De mindig azt mondta, hogy „a csapattal együtt nyer és veszít”. Tehát ha nem nyer, maradnia kell.”- mondta mosolyogva Fernando Alonso, aki nem először szúrt oda korábbi csapattársának. Az Aston Martin pilótája korábban a F1Hírek-nek adott félig exkluzív interjúban elmondta, hogy Hamilton tehetsége ellenére, volt némi „szerencséje” a bajnoki sikereiben. Szaúd-Arábia Nagydíj után pedig úgy jellemezte Hamilton-t, aki sok mindenre nem emlékszik. Rövid memóriájúnak nevezte a brit pilótát.