Az elmúlt napokban több őrült pletyka is napvilágot látott. Így gondolja Carlos Sainz. A spanyol pilóta leszögezte, hogy semmilyen tárgyalni valója nincs Frederic Vasseur csapatfőnökkel.

Veszélyben lehet Sainz helye a Ferrarinál? Sokan találgatják ezt, minek után arról szóltak a hírek, hogy Hamilton „ellenállhatatlan” ajánlatot kapott a maranellói alakulattól, ahol Leclerc mellett versenyezhetne a következő években.

Már Hamilton és Lerclerc is elmondta véleményét a pletykával kapcsolatban. Természetesen maga az érintett Sainz sem maradhat ki a sorból, aki igyekszik teljesen ignorálni a vele kapcsolatos találgatásokat.

„Őszintén szólva nem, mert nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá. Tudom, hogy ilyenkor az évnek ebben az időszakában beindulnak a pletykák, és ez az úgymond őrültségek ideje a szezonban. Másfél hete még úgy volt, hogy az Audihoz megyek, egy hete Charles a Mercedeshez, most pedig Lewis jön a Ferrarihoz. Ez az életünk története, amikor az évnek ez az időszaka jön. És elég régóta, több mint nyolc éve vagyok az F1-ben ahhoz, hogy tudjam, ez az évnek ez az időszaka.Most inkább a monacói hétvégémre koncentrálok, és egyszerűen nem érdekel, mit mondanak a többiek, csak magamra koncentrálok. Ez mindig is jól működött.”- árulta el Carlos Sainz.