Lance Stroll a 14. helyről rajtolhat majd a vasárnapi Monaco Nagydíjon. A kanadai pilótát azonban az időmérő után beidézték, mivel az időmérőn elmulasztotta a mérlegelést.
Lance Stroll nem tudott bejutni a Q3-be. Még annak ellenére sem, hogy az autójának tempója alapján erre képes lett volna. Fernando Alonso is bejutott és a 2. helyet szerezte meg. 0,004 másodperccel volt csak lassabb Max Verstappen idejénél. Stroll ezt nem tudta megismételni.
A kanadai pilótát az időmérő után beidézték, mivel a Q2 felénél kihagyták a mérlegelést. Stroll behajtott a bokszba. Felraktrák az autójára a hűtést és visszatolták a mérlegelésre. A versenybírák a következő közleményt adták ki:
„A 18-as autó pilótája és csapatának meghallgatása után a versenybírák átnézték a felvételeket. A felügyelők elégedettek azzal, hogy a csapat követte az eljárást. Az autót visszatolták anélkül, hogy előtte dolgoztak volna rajta. az ügyben nem lesz további intézkedés.”- áll a közleményben.