Christian Horner elismerte, hogy a Red Bull komolyan aggódott a Monaco Nagydíj alatt. A bikák csapatfőnöke a futam alatt azt hitte, hogy rossz stratégiát választottak.

Max Verstappen magabiztos győzelmet aratott a Monacói Nagydíjon. Ennek ellenére Christian Horner elárulta, hogy a verseny alatt voltak aggodalmaik.

A monacói futam alatt eleredt az eső. A versenyzők fokozatosan hajtottak a bokszba és kapták meg az intermediate abroncsokat. Fernando Alonso hamarabb állt ki a bokszba, mint Max Verstappen az első helyről. A holland pilóta egy körrel később állt csak ki kereket cserélni. Alonso nagyon gyors volt a bokszkiállás után. A Red Bull akkor azt gondolta, hogy a két pilóta között szoros verseny alakulhat ki az első helyért.

Szerintem sarokba voltunk szorítva most. A hétvége előtt tudtuk, hogy az év első felében ez lesz a legnagyobb kihívás és a pálya lassúsága az ő erősségeikre játszott. Először azt hittük, hogy a Ferrari lesz a fő ellenfelünk, de Fernando egész hétvégén topon volt. Hihetetlen. A piros lámpák kigyulladásától idegesek voltunk, mert amikor leszedték a gumimelegítőket, láttuk, hogy jó páran a keményet választották és fennállt az eső veszélye is, szóval addig mehettek, ameddig akartak, de a közepesek jobban kopnak. Úgy éreztem, egy körrel tovább vártunk az interekkel, mint kellett volna, szerintem, ha Fernando is azokat választja, sokkal szorosabb lett volna és nagyobb rajtunk a nyomás, de szerencsére a slickeket választotta az esőben. Akkor már mondtuk Maxnak, ne kockáztasson, csak jusson el a bokszig. Muszáj, hogy legyen kötelék a kettő között, hogy nyíltan és őszintén beszélhessenek egymással, ilyenkor neked kell kezelni a pilóta érzéseit, minden információt átadni és kell ehhez egy komoly bizalom, amiről lehet hallani rendszeresen, hogy közöttük megvan. Amikor az élen állsz, csak veszíthetsz, nem nyerhetsz többet, szóval muszáj a meglévő feltételekkel dolgoznod.”- árulta el Christian Horner.