Az Aston Martin is készült némi fejlesztéssel. Ennek ellenére Fernando Alonso azt mondta, hogy csak akkor lesz esélyük a győzelemre, ha a Red Bull hibázik.

Fernando Alonso örül annak, hogy a csapat a hazai versenyére fejlesztésekkel készült. Ennek ellenére nem gondolja, hogy Barcelonában szembeszállhatnának a Red Bullal. Azért így is a legjobb eredményért fognak küzdeni, mondta el a Spanyol Nagydíj előtti sajtótájékoztatón. Ugyanakkor a kétszeres világbajnok azért örül annak, hogy az Aston Martin minden hétvégén be tud mutatni apró fejlődést.

„Szerintem jelenleg ugyanott vagyunk, ahol eddig. Monacóban Checo kiesett az egyenletből, ezért tudtunk a második helyért harcolni. Láttuk a potenciált a Red Bullban, Max nagyon jó tempót ment a közepeseken, most várjuk, mikor adódik újra lehetőségünk. Nem kerülünk egyre közelebb a Red Bullhoz, szerintem nem változott a helyzetünk. Vannak új alkatrészeink, pontosan nem tudom, hogy mik, majd kiderül, ha az FIA közzéteszi erről a dokumentumot. Azt hiszem, az első szárnyon lesz valami módosítás, de teljesen új alkatrészek is lesznek, van, amely csak erre a pályára lesz, van, ami segíteni fog a köridő javításában, én örülök annak, hogy így állunk hozzá a dolgokhoz, hogy mindig van valami új az autón.”- árulta el Fernando Alonso.