A Ferrari is készül egy nagyobb fejlesztési csomaggal a hétvégén sorral kerülő Spanyol Nagydíjara. Charles Leclerc szerint van esélyük arra, hogy felálljanak a pódiumra. Nem sok esélyt lát arra, hogy a Ferrari győz Barcelónában.

A Ferrari új hátsó felfüggesztéssel érkezik meg Barcelonába. Szeretnének egy némileg stabilabb autót adni a versenyzőik alá. Idén ugyanis a Ferrarival kapcsolatos legfőbb kritika Leclerc és Sainz részéről, hogy az autó nagyon érzékeny a különböző pályaviszonyokra. A Ferrari elég rosszul kezdte az évet. Ezt bizonyítja az is, hogy hat futam után a maranellói istálló a konstruktőri pontverseny 4. helyén áll. Nem igazán tudnak harcba szállni a dobogós helyezésekért.

„Versenyzőként mindig az a cél, hogy megpróbáljuk a lehető legtöbbet javítani az autón. Remélhetőleg egy kicsit könnyebben vezethető autóval érkezünk (Barcelonába), hogy kihasználhassam az autóban rejlő potenciált. Mert jelenleg, ahogy mondtam, nagyon szélsőségesen viselkedik (a konstrukció), így nagyon nehéz mindig a határon menni. De amint ez sikerülni fog, biztos vagyok benne, hogy az eredmények is jönni fognak. Mert jelenleg, ahogy mondtam, nagyon szélsőségesen viselkedik a konstrukció, így nagyon nehéz mindig a határon menni. De amint ez sikerülni fog, biztos vagyok benne, hogy az eredmények is jönni fognak. Pódium, igen. Győzelem jelenleg (nem valószínű). A Red Bull egy másik ligában van a versenyen. Szóval ha nem történik velük semmi, akkor nem hiszem, hogy reális lenne, legalábbis egyelőre. Ez a fejlesztés nem fogja megváltoztatni a dolgokat egyik futamról a másikra. Ez az első lépés a még hátralévő sok lépés közül.”- árulta el Charles Leclerc.