Lando Norris a hamradik helyről várhatja majd a Spanyol Nagydíj rajtját. Ez az eredmény még őt is meglepte. A McLaren pilótája viccelődött. Szerinte a vasárnapi versenyen minden lehetséges.

Norris lenyűgöző teljesítményt nyújtott a szombati időmérő edzésen. A Mclaren pilótája a harmadik helyet szerezte meg. Ezen az eredményen még ő is meglepődött. Főleg azok után, hogy a wokingi csapat nehéz pénteken volt túl. Lando Norris arra kérdte Max Verstappen-t, hogy a futamon ne tartsa majd őt fel. Természetesen a brit pilóta viccelődött.

„Azt hiszem, hogy az első szabadedzés után azt mondtuk, hogy valószínűleg az egyik legrosszabb szabadedzésünk volt. Főleg, ami a tempót illeti. Szóval az, hogy itt lehetünk a harmadik pozícióban, nagy meglepetés számunkra. Azt hiszem, hogy hűvösebb körülmények között a dolgok kicsit jobbra fordultak. Furcsa érzés. Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy az első háromban leszek. De nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, szóval, ez egy jó nap volt. Magabiztosnak éreztem magam. Még akkor is, ha az autót nehezen lehetett vezetni.
Még mindig biztos voltam abban, hogy maximalizálom, és minden futáson a legtöbbet hozzam ki az autóból. Főleg az időmérőn éreztem magam magabiztosnak. Versennyel kapcsolatban mennyire vagyok magabiztos? Nem nagyon. Soha nem tudhatod. A tempónk nagyon jó lehet, ha elkapnám Max-et és megelőzném. Remélhetőleg nem tart fel, mint Monacóban, de majd meglátjuk! Minden tőlünk telhetőt megteszünk”- viccelődött Lando Norris.