Carlos Sainz mentette meg a Ferrari becsületét. Charles Leclerc csak a 19. helyről vághat neki a Spanyol Nagydíjnak. Sainz a második helyet szerezte meg. Hazai futamán szeretne dobogóra állni.
Carlos Sainz idén még nem állhatott fel a pódiumra. Ezen szeretne változtatni. Haza versenyén szeretné megszerezni idei első pódiumos helyezését. A Ferrari pénteken bemutatta idei első nagyobb fejlesztési csomagját. Leclerc szenvedett, Sainz jól teljesített a szombati időmérőn. Csapattársa négy év után először esett ki a Q1-ben. Egyik Ferrari pilóta sem kezdte jól a szezont, de Sainz több kritikát kapott. Főleg Monacóban, ahol rajtrács negyedik helyéről a nyolcadik helyre esett vissza.
„Nagyon szoros volt. A körülmények is trükkösek voltak. Örülök, hogy gond nélkül átvészeltem a Q1-et és Q2-t. A Q3-ban össze tudtam rakni egy jó kört, de ez volt a legtrükkösebb időmérő. Megcsináltuk. Ami a versenyt illet. Úgy gondolom, hogy jó helyzetben vagyunk. Arra koncentrálunk, hogy dobogóra állhassunk.”- árulta el Carlos Sainz. Perez a 11. helyről rajtolhat majd a Spanyol Nagydíjon. Sainz ennek ellenére kettős Red Bull sikert jósolt.