Fernando Alonso nem tudta megszerezni a 33. győzelmét. Max Verstappen ismét hatalmas dominanciával nyert. A holland mellé Lewis Hamilton és George Russell állhatott fel a pódiumra.
Nagy kérdés volt a futam előtt, hogy képes lehet-e valaki megtörni Verstappen dominanciáját. A futam végén kiderült. Verstappen nagy fölénnyel nyerte a Spanyol Nagydíjat. Sainz és Norris remek eredménye is sok izgalommal kecsegtetett, de Perez és Alonso potenciális felzárkózása is tartogatott meglepetéseket.
Kezdjük a futam elején. Sainz kapta el legjobban a rajtot. Kívülről próbálta körbeautózni Verstappent, a holland azonban nem adta olcsón a bőrét. Szokás szerint addig ott maradt az ideális íven, amíg csak lehetséges volt. A spanyolnak végül fel kellett adnia a harcot. A rajt vesztese Norris volt, aki a harmadik helyről indult. A brit pilóta Hamilton-al csatázott és autója meg is sérült. Ki is kellett állnia a bokszba.
A két Mercedes láthatóan jól mozgott a pályán, de mind a ketten a lassabb Aston Martinok mögé szorultak be. Hamilton közelről követte Strollt, ám Russell volt az, aki a 7. körben képes volt szépen bebújni a kétszeres bajnok Alonso mellé, aki így visszacsúszott a 7. helyre. A 8. körben Hamilton szinte lemásolta Russell manőverét, átugrotta Strollt, majd ugyanebben a körben a rajtnál kicsit visszaeső Piastri bújt be a szintén hátrafele lépegető Hülkenberg mellé. Az élen ekkor Verstappen már közel 5 másodperces előnyt épített ki.
Sainz szintén a verseny harmada előtt kiállt friss közepesekért. Hamilton pedig, aki addig karnyújtásnyi távolságból követte a spanyolt, nagyon rálépett a gázra. A szűk 22 másodperc közöttük igazán érdekessé tette a párharcot, és Sainz hiába jött ki frissekért, nem tudott jobb tempót menni, mivel beszorult Gasly mögé.
Nem lehetett panasz a futamra. Előzésből nem volt hiány. Láthatóan a gumikkal sem volt problémája, míg mögötte a két Mercedes a 25. körben szánta rá magát a kiállásra. Leclerc a verseny felénél a 13. helyen állt, teljesen „elveszett” versenyt teljesített a monacói, a Ferrari versenytempója ismét gyenge volt, amit mi sem bizonyított jobban, hogy a 36. körben már Russell is könnyedén megelőzte a spanyolt. A Ferrari a 42. körben igyekezett menteni a menthetőt.
Russellt kevesebb mint 20 körrel a vége előtt hozták ki friss lágyakért. Így eredhetett a keményeken menetelő Perez után 13 másodperces lemaradásban. A brit meg is futotta rögtön a futam leggyorsabb körét, de a mexikói előnye így is megnyugtató volt. Alonso tempója javult a verseny végére. A friss keményeken először Csou-t vadászta le, majd Cunodát is könnyedén megelőzte. Ekkor volt csapattársa, Ocon állt előtte, és volt még 15 köre, hogy a franciát is elkapja.
Az 51. körben végül Hamiltont és Perezt is kihozták friss gumikért. Az élen Verstappen 40 másodperces előny birtokában diktálhatta a tempót. Közben a hazai közönség nagy örömére Alonso Ocont is utolérte. A 62. körben Tsunoda 5 másodperc büntetést kapott, ami nagyon rossz hír volt a japánnak, aki ismét az utolsó körökben kerülhet ki a pontzónából, ugyanis Csou mögött Gasly és Leclerc is közel volt hozzá. A 66. kör végén Verstappen láthatta meg elsőként a kockás zászlót. Mögötte a két Mercedes futott be. Ezzel a német gyártó az idei kettős dobogós helyezését könyvelhette el. Perez a 4., Sainz az 5., míg a két Aston Martin a 6. és 7. helyen zárt.
Eredmény:
1 Max VERSTAPPEN Red Bull Racing
2 Lewis HAMILTON Mercedes +24.090
3 George RUSSELL Mercedes +32.389
4 Sergio PEREZ Red Bull Racing +35.812
5 Carlos SAINZ Ferrari +45.698
6 Lance STROLL Aston Martin +63.320
7 Fernando ALONSO Aston Martin +64.127
8 Esteban OCON Alpine +69.242
9 Guanyu ZHOU Alfa Romeo +71.878
10 Pierre GASLY Alpine +73.530
11 Charles LECLERC Ferrari +74.419
12 Yuki TSUNODA AlphaTauri +75.416
13 Oscar PIASTRI McLaren +1 lap
14 Nyck DE VRIES AlphaTauri +1 lap
15 Nico HULKENBERG Haas F1 Team +1 lap
16 Alexander ALBON Williams +1 lap
17 Lando NORRIS McLaren +1 lap
18 Kevin MAGNUSSEN Haas F1 Team +1 lap
19 Valtteri BOTTAS Alfa Romeo +1 lap
20 Logan SARGEANT Williams +1 lap