Carlos Sainz csalódott volt a hazai versenyen elért ötödik hely miatt. A spanyol pilóta a második helyről rajtolhatott és egy pódiumos helyezésben bízott.

Az olasz csapat frissítéseket vitt Spanyolországba annak érdekében, hogy csökkentsék a hátrányukat a Red Bull-al szemben. Az időmérőn Leclerc a 19. helyre kvalifikálta magát. Csapattársa, Sainz a második helyet szerezte meg. A verseny elején még támadta Verstappen-t. Később a Mercedesekre kellett figyelnie. A német csapat letaszította a dobogóról a spanyol pilótát. Carlos Sainz úgy véli, hogy a Ferrari fejlődött, de a barcelonai pálya kihozta az autóból a gyengeségeket.

„Őszintén szólva az egész versenyt a gumik óvásával töltöttem. Keményebb abroncsot választottunk és nem tudtam keményen nyomni. Tudjuk, hogy ez az autónk gyengéje. Egy ilyen pályán előjönnek az autónk gyengeségei. Tudom, hogy a gyárban mindenki keményen dolgozik, de a spanyol pálya kihozta az autó gyengeségeit. A pattogás miatt nem leszünk versenyképesek az ilyen pályákon. Az időmérőn jól teljesítettünk, de a versenyen visszaestünk oda, ahol tartunk.