Lando Norris a harmadik helyről vághatott neki a Spanyol Nagydíjnak. A rajt után Lewis Hamilton-al csatázott és megsérült a Mclaren-je. Hamilton szerint Norris türelmesebb is lehetett volna.

Lando Norris a harmasik helyről vágott neki a Spanyol Nagydíjnak. A rajt után honfitárásával, Lewis Hamilton-al csatázott. A Mclaren hozzáért a Mercedeshez és megsérült az első szárnya. Ki kellett állnia a bokszba és visszaesett a mezőny végére. Végül csak a 17. helyen zárta a futamot. Lewis Hamilton úgy véli, hogy Lando Norris jobb eredményt érhetett volna el a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon, ha „türelmesebb” lett volna a rajt után.

„Egy nagy ütést éreztem hátulról. Max és Carlos elég szélesen és mélyen bement az 1-es kanyarba, majd visszajöttek. Én pedig a nyomukban voltam. Türelmesnek kellett lennem. Hátulról valaki belém jött. Szerintem ez sajnálatos Lando számára, mert addig nagyon jó munkát végzett. Nagyszerű volt látni egy Mclaren-t a második sorban. Azt hiszem, hogy még előttem is vette volna be az egyes kanyart, akkor is megelőzöm, mert jobb volt a tempónk. Úgy gondolom, hogy ha kicsit türelmesebb lett volna, akkor jobb eredményt is eredménnyel zárt volna. Még élünk, tanulunk.”- árulta el Lewis Hamilton.