A Spanyol Nagydíj felejthető volt a Ferrari számára. Carlos Sainz ennek ellenére úgy gondolja, hogy a csapat csomagját a „jó irányba” fejlesztették. Bízik az olasz csapatban.

A spanyol futamon elég sokat küszködött a Ferrari. Sainz a második helyről rajtolva az ötödik helyre csúszott vissza. Leclerc pedig a 19. helyről rajtolva csak a 11. helyen végzett. Carlos Sainz bízik a Ferrariban. Hiszi, hogy az olaszok helyes irányba haladnak. Még annak ellenére is, hogy a Spanyol Nagydíjon látottak nem erről árulkodott.

„Tavaly feltornásztuk volna magunkat a pontszerző helyek közé. Ha a bokszból rajtoltunk volna, akkor is az első ötben fejeztük volna be a versenyt. Idén szorosabb a mezőny és nehezebb a felkapaszkodás. Van még min dolgozunk. El kell végezni pár elemzést ezen a csomagon. Bízom benne, hogy amit tettünk, az a helyes irány. El kell kezdenünk kezelni a gyengeségeinket. Kezdve a pattogást nagy sebességnél. Remélhetőleg az új csomaggal növelhetjük a teljesítményt.”- jelentette ki Carlos Sainz.