Az AlphaTauri versenyzője, Nyck de Vries eddig nem úgy teljesített, ahol elvárták tőle. Így a jövőjével kapcsolatban is felmerült pár kérdés. A holland pilóta úgy véli, hogy a Forma-1-ben való szerepléshez nehezedő nyomás „nagyon különbözik” minden bajnokságtól, amelyen versenyzett.
Nyck de Vries idén debütálhatott az F1-ben azok után, hogy tavaly megnyerte a Formula-E sorozatot. Indult a Le Mans-i 24 órás versenyen is az LMP2 osztályban. 2022-ben egyes csapatokhoz beugorhatott. Az F1-es Williams csapatnál például egy teljes versenyhétvégét is teljesíthetett Olaszországban. A monzai pontszerzése meggyőztő volt és Helmut Marko őt szerette szerződtette Pierre Gasly helyére, aki az Alpine-hoz távozott.
Idén hét futamból még egyszer sem szerzett pontot. Mellette még Logan Sargeant-nek sem sikerült ez a bravúr. Így a holland jövőjével kapcsolatban is kérdések merültek fel. Lehet, hogy már a 2023-as szezon közepén megválnak tőle. Mindenesetre Nyck de Vries sem ilyen szezonkezdetről álmodott. A holland pilóta a következőket mondta:
„Azt hiszem, voltak pillanatok, amikor versenyképes voltam, és megmutatta, mire vagyok képes. Nem tudtam jó eredményt elérni. Ugyanakkor csak öt versenyt teljesítettünk Monacóig, és ez még a szezon elején volt. Ha a nyomásról van szó, úgy gondolom, pilótaként mindig küzdhetsz a túlélésért. Karriered során mindig teljesíteni és teljesíteni kell ahhoz, hogy folytathasd a pályafutásod. Nem igazán gondolom, hogy ez most más, mint pályafutásom során bármikor. De elismerhetem, hogy a Forma-1 nagyon különbözött minden más bajnokságtól, amelyen versenyeztem. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb kihívást először is az jelenti, hogy a középmezőny rendkívül szoros és versenyképes.”- árulta el Nyck de Vries, aki hozzátette, hogy az F2 és az F3 sorozat is teljesen más, mint a királykategória.