A Red Bull az idei szezonban eddig teljesen más szinten versenyzett, mint a riválisok. A legtöbb csapat azért küzd, hogy a bikák szintjére kerüljön. Carlos Sainz bátorította a rajongókat.

Tavaly a Ferrari úgy indította a 2022-es szezont, hogy négy futamból kettőt megnyert. Kezdetben úgy tűnt, hogy harcban lehetnek a világbajnoki címért. Év közben viszont a stratégiai és a technikai gondoknak köszönhetően Max Verstappen simán nyerte a 2022-es szezont is. A holland győzelmi sorozata idén is folyatódik. Eddig a Red Bull minden futamot megnyert. Carlos Sainz úgy véli, hogy nem „lehetetlen”, hogy a rivális csapatok elkapják a Red Bullt. Még annak ellenére sem, hogy eddig uralták a 2023-as szezont.

„Nem hiszem, hogy lehetetlen lenne elkapni a Red Bull-t. Azt hiszem, van hely a dobogón arra az esetre, ha a két Red Bull dominálna. ég mindig van egy hely, amivel minden hétvégén harcolunk, Charles és én Fernandóval, Lance-el vagy a két Mercedesszel. Ez egy állandó harc. Az Aston előnyben van. Általában ővék a legerősebb csomag a Red Bull után. Ezért próbáljuk frissíteni az autónkat, és próbálunk gyorsabbak lenni. Volt olyan időmérő, mikor mi jobb kört teljesítettünk. Azt hiszem a Red Bull még pár futamig elől lesz, mielőtt valaki elkapja őket. Nagyon magas szinten versenyeznek. Jó munkát végeznek. Nagyon erős autót építettek erre az évre.”- árulta el Carlos Sainz.