A Williams pilótája, Alexander Albon érti, miért népszerűek a városi pályák, de továbbra is úgy gondolja, a klasszikus aszfaltcsíkokon jobb versenyezni. Ő a legújabb utcai helyszín helyett inkább egy régi vágású amerikai pályára ment volna.
Az F1 továbbra is kitart a naptár bővítése mellett. Egymás után debütált Baku, Dzsidda és Miami, az idei év végén pedig visszatér a Las Vegas-i Nagydíj egy teljesen új helyszínen. Noha a vezetőség kitart az irány mellett, nem mindenki rajong azért – a mezőny tagjai közül sem! Alexander Albon például nemrég arról beszélt, ő versenyzési szempontból sokkal jobbnak érzi a klasszikus aszfaltcsíkokat, mint a gombamód szaporodó utcai pályákat,
„A legtöbb pálya, ahová megyünk, a legtöbb új pálya már városi. Van egy nagyobb város a közelben és aköré tervezik őket. Ez nagyszerű a szurkolók számára és nagyszerű az infrastruktúra számára azzal a rengeteg szállodával és miegymással. Az én tapasztalataim szerint, és talán a ti tapasztalataitok szerint is, a versenypályák általában jobb futamokat hoznak. Nagyobb a hely, sokkal gyorsabbak a kanyarok és szélesebbek is. Nem korlátoznak az épületek. Egy utcai pályán 90 fokos kanyarokat tudsz építeni. Szívesen mentem volna Vegas helyett egy igazi amerikai stílusú pályára. Az nagyon menő lett volna.”- árulta el Alex Albon.