A Red Bull bemutatót tart majd a Nürburgringen, ahol Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is autóba ülhet. Max Verstappen nem kapott arra engedélyt, hogy részt vehessen ezen a rendezvényen.
A Red Bull a héten jelentette be, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel Daniel Ricciardo-val együtt vesz részt egy eseményen szeptemberben. Vettel a 2011-es RB7-et fogja vezetni, amivel abban az évben világbajnoki címet nyert, Ricciardo pedig a 2012-es RB8-at.
Verstappen a kanadai versenyhétvége előtt elárulta, hogy röviden beszélt a Red Bull sportszakmai tanácsadójával Helmut Markóval arról, hogy ő is részt venne rajta, de gyorsan le lett zárva a téma. Van akkora szava a csapatban, hogy meggyőzze őket, de nem akarta gerjeszteni a feszültséget.
„Én is akartam menni, de Helmut nem engedte meg. Tudta, hogy a határon akarnék autózni, szerettem volna kipróbálni. Nem akartam szükségtelenül gerjeszteni a feszültséget. Hallottam, hogy van ilyen lehetőség és Helmuttal egy asztalnál ültünk, ő pedig mondta, hogy szó sem lehet róla. Kockázatos is ott vezetni. Attól függ, hogy találod el a falat, persze, nem ez a terv, remélhetőleg az egyszer megvalósul.”- árulta el Max Verstappen.