Magyar idő szerint este 20:00 órakor rajtolt el a Kanadai Nagydíj. Az első sorból Max Verstappen és Fernando Alonso várhatta a 70-körös verseny rajtját. A futam száraz körülmények között rajtolt el.

A rajt után több pozíción csere is történt. Perez Sainzot előzte meg a 11. helyért. Alonso tartja Russellt, Ocon előzte Hülkenberget. A második körben Sainz visszaelőzte Perez-t. Mögöttük Magnussen esett vissza, miután kisodródott a pályáról. A két McLaren is helyet cserélt a hetedik helyért. Alonso a negyedik körben érin0tette a falat.

Az első körökben a Ferrarik beragadtak. 9. és a 11. helyen haladt a két pilóta. A nyolcadik körben megvolt az első kieső. Sargeantnek van műszaki hiba miatt kényszerült kiállni a futamból. Jó helyen állt le a Williams-el. Mégis életbe lépett a virtuális biztonsági autós fázis, ami csak egy percig tartott. A 12. körben Verstappen jelentette rádión, hogy madárral ütközhetett. Hülkenberg pedig kiállt a bokszban. Ő volt az első a top 10-ből. Russell is kiesett a versenyből. A Mercedes szerint fékhiba okozta a vesztét. A brit pilóta a fallal is találkozott. Biztonsági autós fázis lépett életbe. Russell-t betolták a bokszba, de nem sokkal később visszamehetett a pályára. A biztonsági autó kiment a bokszba. Simán eljött mindenki, nem volt pozíciócsere az élmezőnyben.

Ez nem a Haas napja volt. Hülkenberg pórul járt a kerékcserékkel, Magnussen pedig sorra bukta a pozíciókat. Ő még nem volt a bokszban. A 24. körben vita volt a Ferrarinál. Sainz szerint gyorsabb tudott volna lenni Leclerc-nél. A 26. körben szóltak Leclerc-nek, hogy nem lesz helycsere. De attól még nyomja minél jobban. A 37. körben jöttek az újabb kerékcserék. Ocon, Bottas és Norris is kiállt az első tízből.

A 38. körben Perez is kiállt a kerékcserére. Sainz, majd Leclerc is kijött a bokszba, egyaránt Perez elé tértek vissza a pályára. A 46. körben úgy tűnt, hogy a balesetet szenvedő Russell is tudod pontot szerezni. Ekkor a nyolcadik helyen autózott, de volt még egy kerékcseréje. A brit az 55. körig bírta. Szóltak neki rádión, hogy álljon ki a bokszba és véget ért a versenye. A futam végén még Alonso és Hamilton üldözték egymást. Az eredmény már nem változott. Megszületett a red Bull 100. sikere. Max Verstappen nyerte a Kanadai Nagydíjat.

Eredmény:

1 Max VERSTAPPEN
2 Fernando ALONSO
3 Lewis HAMILTON
4 Charles LECLERC
5 Carlos SAINZ
6 Sergio PEREZ
7 Alexander ALBON
8 Esteban OCON
9 Lance STROLL
10 Valtteri BOTTAS
11 Oscar PIASTRI
12 Pierre GASLY
13 Lando NORRIS
14 Yuki TSUNODA
15 Nico HULKENBERG
16 Guanyu ZHOU
17 Kevin MAGNUSSEN
18 Nyck DE VRIES
19 George RUSSELL
20 Logan SARGEANT