A Kanadai Nagydíj eddig elég érdekesen alakult. Az első edzés elmaradt. Emiatt a második tréning 60 perces helyett 90 perces volt. Az időmérő is nagyon izgalmas volt. Az eredmény még mindig változhat, hiszen a fél mezőnyt vizsgálják.

A harmadik edzés is esőben zajlott már. Az időmérő előtt Max Verstappen volt a leggyorsabb. Charles Leclerc pedig a második helyen végzett. Magyar idő szerint este 22 órakor kezdődött az időmérő edzés. A bizonytalan körülmények miatt így a Q1-ben a zöld lámpa felvillanása után sokan rögtön kihajtottak a pályára az intermediate abroncsokon.

Csou Kuan-jü-nak motorgondjai akadtak. A kínai egy időre le is parkolt a pálya szélén, így három és fél perc elteltével már jött is a piros zászló.Picivel később azonban sikerült neki újraindítania az autóját, így Csou vissza tudott térni a bokszba. Az időmérőt tudta folytatni. A körülmények pedig lassacskán javultak, a pálya száradni kezdett, ami az idők folyamatos javulásához vezetett. A tempót alapvetően Verstappen, Leclerc és Fernando Alonso diktálta. Jól teljesítettek a Mercedesek is. A Q1-ből végül a két AlphaTauri, Logan Sargeant, Csou, valamint nagy meglepetésre Pierre Gasly is kiesett.

A Q2 elején ismét nagy volt a forgalom. Továbbra is az átmeneti abroncsok játszották a főszerepet, de közben sokan már a slickeken is elkezdtek gondolkodni, mivel nagyjából már kialakult egy száraz ív. Sőt, Alex Albon kísérleti nyúlként elsőként tette fel a piros oldalfalú Pirelliket, ami nagy húzásnak bizonyult a részéről. Ez pedig láncreakciót indított el a mezőnyben. Albon javuló idejei mutatták, hogy a slickek bizony már gyorsabbak, mint az interek. A Williams versenyzője 1:19,471-es idővel át is vette a vezetést

A helyzetet viszont bonyolította, hogy az utolsó öt percre ismét elkezdett kicsit esni az eső. Leclerc, Sergio Perez és Lance Stroll is kieső helyen állt, így fennállt annak az esélye, hogy az ismét vizesebbé váló aszfalton ők már nem fognak tudni javítani. Hiába kerültek vissza a köztes esőgumik néhány pilótánál. Egyszerűen már nem lehetett gyorsulni, ami azt jelentette, hogy Perez zsinórban harmadjára nem jutott be a Q3-ba, Leclerc Barcelona után megint elvérzett, ahogyan Stroll, Kevin Magnussen és Valtteri Bottas is. Az időmérő utolsó szakaszába így a két Mercedes, a két McLaren, Verstappen, Alonso, Sainz, Albon, Nico Hülkenberg és Esteban Ocon jutott be.

A Q3 elején mindenki felsorakozott a boksz utca végénél. Ekkor már egyértelmű volt, hogy megint az intermediate-ek jönnek, az eső pedig egyre jobban szakadt. Ez azt vetítette előre, hogy mindenkinél az első gyorskör lehet majd a mérvadó. Verstappen annak rendje és módja szerint be is kezdett, és megfutotta a leggyorsabb kört, majd arra rá tudott tenni még egy lapáttal, és tovább gyorsult.

Az időmérő vége előtt aztán Oscar Piastri odacsapta a McLarenjét, így jött a piros zászló. Hülkenberg előtte még egy elképesztő körrel bejött másodiknak. A harmadik Alonso volt, majd jött a két Mercedes Hamilton, Russell sorrendben. A kérdés ezek után az volt, mit csinál az időjárás. Mivel még hátra volt 7 perc 11 másodperc, így amennyiben interekre alkalmasak maradnak a körülmények, akkor még volt lehetőség a javításra. Amikor ismét megkapták a zöld jelzést, a versenyzők kijöttek, hogy felmérjék a pályát, de már látszott, hogy nincs esély gyorsulni, mert annyira vizes volt a pálya. Így már az eredmény sem változott, de a fél mezőnyt vizsgálat alá vonták.

Az szinte biztos, hogy Carlos Sainz kapni fog egy 3 rajthelyes büntetést: a spanyol pilóta a harmadik edzés után már megúszott egy vizsgálatot, de a Q1-ben az utolsó kanyar előtt ezúttal Pierre Gaslyt tartotta fel. A francia pilóta kiesett a Q1-ben. Yuki Tsunoda-át két eset miatt vizsgálják. Az AlphaTauri japán pilótája Charles Leclerc-t és Nico Hülkenberget is feltartotta. Fernando Alonso a legjobb 10-ben van, Lance Strollnak ismét szörnyű időmérője volt, és már a Q2-ben búcsúzott, de őt is beidézték, miután ő a másik Alpine-t, Esteban Ocont tartotta fel.

Vizsgálják a Williams két pilótáját is a csapat hibája miatt: a csapat nem juttatta vissza időben a Pirellihez a pénteki szabadedzések után az arra a napra szánt gumikat. Meglepő módon Lance Stroll és Lewis Hamilton Q1-es koccanását egyelőre nem vonták vizsgálat alá, de így is alaposan átalakulhat még a rajtrács a vasárnapi versenyre. Hülkenberg sem úszta meg büntetés nélkül. A felügyelők ugyanis beidézték. A „vád” szerint nem vette figyelembe a piros zászlós fázist. A stewardok nem kegyelmeztek a Haas pilótájának, akit három rajthelyes büntetésben részesítettek, így az ötödik pozícióból startolhat majd a vasárnapi futamon.

A felügyelők indoklásában kitértek arra, hogy Hülkenberg épp egy gyorskör befejezése után kezdett meg egy újabbat, s épp az 1-es kanyarban járt, amikor előkerültek a piros zászlók. Ekkor már másfél másodperccel a deltaidő fölött járt, ez pedig a versenyző szerint rendkívül nehézzé tette számára, hogy a következő szektorban a deltaidő alatt maradjon.

Eredmény és a büntetések utáni rajtsorrend:

1. Verstappen
2. Alonso
3. Hamilton
4. Russell
5. Hülkenberg
6. Ocon
7. Norris
8. Piastri
9. Albon
10. Leclerc
11. Sainz
12. Perez
13. Magnussen
14. Bottas
15. Gasly
16. Stroll
17. Nyck De Vries
18. Sargeant
19. Tsunoda
20. Zhou