Charles Leclerc a szombati csalódottság után vasárnap elégedettség következett. A monacói pilóta örömmel konstatálta, hogy a Ferrari mindenben jó volt, amiben eddig nem!
A Ferrari két pilótája a 10 és 11. helyről vághatott neki a Kanadai Nagydíjnak. Végül a negyedik és ötödik helyen zártak. A javítások alapján sikeres verseny van mögöttük, ám az időmérő edzésen elkövetett hibák a vasárnap délutánjukra is árnyékot vetettek. Charles Leclerc és Carlos Sainz azzal egyszerűsítette le a felzárkózását, hogy amikor a 12. körben érkező biztonsági autó idején a mezőny nagy része kiállt kereket cserélni. Ők nem álltak ki. Csak a 38 és 39. körben cseréltek kereket. Leclerc végig 3-5 másodperc körüli hátránnyal követte Lewis Hamiltont, ami azt mutatta, a Ferrari versenytempója és gumikopása is jó volt. Csak éppen a dobogóra nem volt esélyük a Mercedes és az Aston Martin ellen a rajthelyezés hendikepjével.
„„Nem akarok többet a tegnapról beszélni. Azt figyelembe véve, hogy honnan rajtoltunk, ez volt ma a legjobb, amit tehettünk. A legjobban annak örülök, hogy a jó érzés a pénteki hosszú etapokról megerősítést nyertek ma. Bármilyen keveréket tettünk fel, a közepeset, a keményet, egészen versenyképesek voltunk rajta, és az érzés is jó volt. Ez jó hír erről a hétvégéről. Örülnünk kell a teljesítményünknek. Az autó nagyszerű volt, jól taktikáztunk, jól kiviteleztük a versenyt. Holnap összeülünk, kielemezzük a hétvége egészét, és megvizsgáljuk, mit csinálhatnánk jobban a jövőben.”- árulta el Charles Leclerc.