George Russell a felnak csapata autóját a kanadai futamon. A bokszba tudott hajtani, ahol be is tolták a garázsba. Nem sokkal később még vissza tudott tárni a pályára, de csak pár kör erejéig. Toto Wolff elárulta, miért kellett Russell-nek feladnia a futamot.

George Russell a 13. körben csapta falnak a Mercedesét. Elvesztette uralmát autója felett, miután a 8-as kanyarnál csapta autója jobb oldalát a falnak. Az autó első szárnya és hátulja is megsérült. Visszagurult a bokszba. Vissza tudott még térni a pályára. Sokáig úgy tűnt, hogy pontot is tud szerezni. A nyolcadik helyen haladt, mikor a csapat rádión kérte, menjen a bokszba. Véget ért a futama. Miért kellett kiállni a versenyből?

„Mindenekelőtt sajnálom a csapatot. Nagyon sokat és keményen dolgoztak ezért, és… egy kis hiba volt a részemről, de óriási következményekkel. Túl szélesre futottam, eltaláltam a kerékvetőt, és a következő az volt, hogy a falban vagyok. Ami a fékeket illeti, én rendben éreztem. A csapat viszont látja az adatokat és az elhasználódást. Nagyon csalódott vagyok. A pozitívum, hogy az autónk gyors volt egy olyan pályán, amin nem gondoltuk, hogy ennyire versenyképesek lehetünk. De ez nem volt elég jó. És sok pontot hagytam veszni a csapat szempontjából. Most csak csalódott vagyok ez nem volt elég jó tőlem. Nem történhetett volna meg.”
„De a határokat feszegettük, mert Fernando versenyképesebb volt, mint vártuk. Mindent megtettem, hogy nyomás alá helyezzem egy kicsit. Ahogy mondtam: egy kis hiba volt, de súlyos következményekkel.”- árulta el George Russell.