Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint a másfél évig a csapatnál versenyző Alex Albon önbizalma komoly ütéseket kapott akkor, mikor Lewis Hamilton kétszer is megforgatta. A thai pilóta egyszer a dobogóért, másodszor a győzelemért harcolt.
Alex Albon jelenleg a Williams pilótája. 2022-es visszatérése óta számos kiugró eredményt ért el és az alakulat vezérpilótájává érett. Erre nagy szüksége volt, hiszen a Red Bull-tól kissé megtörten távozott. Másfél év alatt sem tudta felvenni a csapattárs, Max Verstappen valamint az élmezőny ritmusát.
Albon nagyon nehéz helyzetben volt. Roppant kevés rutinnal dobták mélyvízbe és egy, a Red Bullt nagyon jól ismerő pilótával kellett szembenéznie, aki aztán többször bizonyította, helye van a mezőny legjobbjai között is. Ráadásul önbizalom tekintetében sem állt túl jól. Helmut Marko rámutatott ez részben annak is köszönhető, hogy két alkalommal is kiugró eredményt veszített egy-egy Lewis Hamiltonnal való ütközés miatt. Először 2019 végén, a Brazil Nagydíjon, ahol egy dobogós pozíciót, majd a 2020-as Osztrák Nagydíjon, ahol egy jónak tűnő győzelmi esélyt bukott.
„Meg kell hagyni, hogy Alexander nagyon peches volt. Brazíliában a második helyezésért küzdött, amikor Lewis kiforgatta őt. Ez nem segített rajta. Elveszített egy dobogót. A második eset még rosszabb volt. Az Ausztriában történt, amikor Alexander a győzelemért harcolt. Hamilton újra kiforgatta őt. Ez hatalmas ütés volt az önbizalmának… masszív ütés. A második hely és a győzelem is benne volt a pakliban, és végül valaki elvette tőle a dicsőséget. Innentől kezdve megnehezítette a dolgát. Megcsappant az önbizalma. Nekünk pedig szükségünk volt valakire, akiről tudtuk, hogy a bajnoki címért harcolhat. Két stabil versenyzőre volt szükségünk.”- jelentette ki Helmut Marko.