A pilóták egy versenyhétvége előtt mindig kamerák elé állnak. Így volt ez Ausztriában is. A helyszínen dolgozó újságírók megerősítették, hogy Sergio Perez nem tartózkodott a paddockban. Rosszullétre hivatkozva kihagyta a sajtónapot.

Csütörtökön rendezték meg a sajtónapot, amelyen a pilóták a média munkatársainak kérdéseire válaszolnak. Sergio Perez viszont nem jelent meg. Arról több helyről hallottunk, hogy Perez szerda este rosszul lett. Ezért csütörtökön nem jelent meg a paddockban. Inkább pihent, hogy pénteken már autóba ülhessen.

Amennyiben Perez mégsem tudna autóba ülni Ausztriában, akkor vélhetően valamelyik tartalékversenyzőjük, Daniel Ricciardo vagy Liam Lawson helyettesíthetné a Checo becenévre hallgató versenyzőt. A Red Bull egy közleményt is kiadott arról, hogy Perez valóban rosszul volt. Ebből a közleményből kiderül, hogy számítanak a mexikóira és nem kell tartalékos pilótát bevetni.

Ki vehetné át Perez helyét?

A két legvalószínűbb opció Daniel Ricciardo vagy Liam Lawson lehetne. Az ausztrál a csapat hivatalos harmadik számú pilótája, és utoljára a tavalyi szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon állt rajthoz. Azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy az AlphaTauri egyik pilótája – vélhetően inkább Cunoda – kapna lehetőséget a Red Bull A-csapatánál, így pedig az AlphaTaurinál lenne egy üresedés, amit Ricciardo vagy Lawson tölthetne be az osztrák nagydíjhétvége erejéig.

Kövess minket Facebookon is. Garantáltan nem maradsz le semmiről. Arra törekszünk, hogy minden információ eljusson hozzátok.