Lewis Hamilton az Osztrák Nagydíj sajtónapján azt mondta, hogy az FIA-nak be kellene avatkoznia. Meg kellene állítaniuk a Red Bull dominanciáját. Max Verstappen reagált a brit kérésére.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Verstappen szembesítették Hamilton véleményével és ötletével, amire a harmadik vb-címe felé menetelő holland röviden és tömören reagált: „Az élet is igazságtalan. Ez nem csak az F1-re igaz, hanem másra is az életben, úgyhogy meg kell békélni vele.”- mondta Max Verstappen.

Később aztán Hamiltonnak is elmondták, hogyan reagált a Red Bull-os címvédő, amire a Mercedes-pilóta jelezte, hogy nem konkrétan egy valaki vagy egy csapat ellen szólt a javaslata, hanem pusztán ez a tapasztalata az F1-ben töltött bő másfél évtized során. Hamilton tisztázta a kijelentését:

„Nem hiszem, hogy erre szükségünk van a sportban. Személyes tapasztalatból is mondom, hogy ha mondjuk 100 pontos előnyben vagy, nem igazán kell már fejlesztened az autódon, így elkezdesz dolgozni a jövő évin A költségsapka adta kereteken belül ez azt jelenti, hogy az idei autóra szánt pénzt költheted a következő évire, de ha lenne egy kezdési dátum – egy október már túl késő, de mondjuk egy augusztus 1-je például –, akkor senki nem indulna előnyből, hanem igazi verseny alakulhatna ki azonos idő mellett a következő autókkal. Nem tudom, ez talán segítene, hogy mindenki közelebb kerüljön egymás szintjéhez”.”- árulta el a brit bajnok, akinek szavait a Racingnews365 idézte.

Max Verstappen később bővebben kifejtette véleményét Lewis Hamilton kijelentésével kapcsolatban. A holland pilóta a következőket mondta: „Nem beszéltünk ilyesmiről, amikor ő nyerte a bajnokságot. Igaz? Szóval nem gondolom, hogy most kellene. Így működik a Formula-1. Ha versenyképes autód van, az nagyszerű. Egy ponton viszont a következő évre is előre kell tekintened. Normális, hogy a hátrányban lévők ilyesmiket mondanak. Nem szabad elfelejteniük azt, amikor ők nyertek, az hogyan nézett ki és beszéltek ilyesmiről az emberek. Talán másképp beszélnének róla. Ez így megy a Formula-1-ben.”- árulta el a holland világbajnok.

Kövess minket Facebookon is. Garantáltan nem maradsz le semmiről. Arra törekszünk, hogy minden információ eljusson hozzátok.