Pénteken kora délután száraz időben megtartották Ausztriában az első szabadedzést, amit 17:00 órakor egy időmérő követ majd. Az edzés eredménye kissé meglepő volt.
Nyoma sem volt az esőnek. Ma szinte biztos, hogy a szabadedzésen és az időmérőn sem lesz csapadék. Sergio Perez is autóba tudott ülni azok után, hogy csütörtökön rosszullétre hivatkozva kihagyta a sajtó napot. A rossz nyelvek szerint csak nem akarta, hogy faggassák a bajnoki esélyeiről.
Nem kellett sokat várni arra, hogy megjelenjen a pályán az első autó. Az első percek után Hamilton állt az élen, mögötte Vertappen és Hamilton. Egyelőre Albon és Sargeant nem jött ki a pályára. Alonso nagyon lassú volt az első pár körében, de az Aston Martin versenyzője gyorsan megmutatta, hogy jó az az autó és feljött a második helyre.
Az első 10 perc után a Red Bull kettőse volt az élen. Nem sokáig. Alonso a közepes keverékű abroncsokon átvette a vezetést. Pár perccel később Verstappen, majd Hamilton állt az élre. Közben az időjárás előrejelzésre tekintettünk. Szombatra már esőt jósolnak, de érdekes lenne, ha a 17:00 órakor kezdődő időmérőt már esős körülmények között rendeznék.
24 perc után azt láthattuk, hogy szenvedett a Ferrari. Leclerc a 16., Sainz pedig a 17. helyen állt. Megjegyezném, hogy elég tartósan itt tartózkodtak és nem tudtak az idejükön sem javítani. Közben láthattunk egy Perfez hibát, de többen csúszkáltak. A féltávnál Hamilton állt az élen.
Az egyes kanyart sokan elrontották. Nagyon nehéz lehetett megtalálni a ritmust az egyes kanyarban. Sokan küzdenek vele. Az edzésből már csak 16 perc volt, de a Ferrari még mindig nem találta a ritmust. Az utolsó 10 percben nagy tűzijátékra számítottunk. Egyelőre még mindenki a megfelelő beállításokon dolgozott. Az utolsó kilenc perc kezdődött el, de Hamilton még mindig az élen állt. Stroll autójáról közbn leszakadt egy alkatrész.
Közben Leclerc ment egy második időt, feltámadt a Ferrari. Sainz is felébredt. A spanyol pilóta az élre ugrott. 1:05.983-as idővel átvette a vezetést. Az utolsó percekben mindenki próbált még egy jó kört összerakni. Bottas hibázott is egyet. „Ismerkedés” a pályával. „Csak füvet nyírok” – Valtteri Bottas. A Ferrarik nem tudták meglepni Verstappen-t, aki megnyerte a pénteki első edzést. Mögötte Sainz és Leclerc végzett.
1 Max VERSTAPPEN
2 Carlos SAINZ
3 Charles LECLERC
4 Lewis HAMILTON
5 Sergio PEREZ
6 Lance STROL
7 Kevin MAGNUSSEN
8 Fernando ALONSO
9 George RUSSELL
10 Guanyu ZHOU
11 Alexander ALBON
12 Oscar PIASTRI
13 Nico HULKENBERG
14 Valtteri BOTTAS
15 Yuki TSUNODA
16 Nyck DE VRIES
17 Logan SARGEANT
18 Esteban OCON
19 Pierre GASLY
20 Lando NORRIS