Nyck de Vries az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén az utolsó helyre kvalifikálta magát. A Red Bull Motorsport tanácsadója, Helmut Marko és az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost is csalódottan nyilatkozott a holland eredményéről.
Helmut Marko nyilvánosan beszélt arról, hogy nincs megelégedve Nyck de Vries eredményével. Korábban elmondta, hogy Christian Horner nem rajongott azért, hogy a hollandot szerződtessék a távozó Pierre Gasly helyére. Franz Tost pedig kijelentette, hogy időt kell hagyni pilótájának, mert most olyan pályák jönnek, amit ő is ismer. Az osztrák pályát ismeri. Nyck de Vries ennek ellenére az utolsó helyről várhatja a vasárnapi rajtot.
„A számtalan időtörlés miatt számítottam arra, hogy minkét pilóta bejut a Q2-be. Ez sajnos nem valósult meg. Át kell gondolnunk, hogy mit tegyünk.”- árulta el Helmut Marko az ORF-nek. Franz Tost úgy véli, hogy csak a pilóta befolyásolhatja a jövőjét. Az AlphaTauri csapatfőnöke a következőket mondta:
„Ha egy pilóta jól teljesít, és pontokat szerez, akkor sikeres lehet a jövőben. Ebben az esetben nem tárgyalunk a cseréről. De ehhez teljesíteni kell.”- árulta el az AlphaTauri csapatfőnöke. Két pilóta is esélyes lehet Nyck de Vries helyére. Daniel Ricciardo és Liam Lawson is bevethető lenne, ha Helmut Marko úgy dönt, a szezon közepén lecseréli a holland pilótát. A Red Bull-nál volt már erre példa. Pierre Gasly-t a 2019-es szezon nyári szünete után fokozták le. Helyére Alexander Albon ülhetett. 2016-ban Kvjat ülése is ugrott. Persze szezon közben. Helyét a kétszeres bajnok Max Verstappen vehette át.