Szombaton egy szabadedzés helyett újabb időmérőt láthattunk. Elég felhős volt az ég. Délelőtt még eső áztatta a pályát. Az F1-es csapatok felszáradó körülmények között hajthattak a pályára.
El is rajtolt a Q1. A többség lágy gumit választott, de van néhány óvatos pilóta, aki a közepes keverékre szavazott. Az intermediate gumikkal pályára guruló pilóták egy kör után gurulnak ki a boxba, hogy mégis lágy keverékre váltsanak. Verstappen rögtön bukta az első gyors körét. Négykerekes pályaelhagyás miatt vették el a körét, a holland is tisztában volt ezzel az utolsó száz méteren már nem is nyomta a gázt. Csúszkáltak az autók. A 9-es kanyar belső ívén állt a víz, sorra csúsznak meg rajta az autók. Hat perc után jöttek sorra a jobbnál jobb idők. Lando Norris 1:07.7-es idővel vezetett Alonso és Tsunoda előtt. Nem sokáig. Albon vette át egy időre az első helyet.
Hamilton közben javított. A 11. helyről a harmadikra ugrott előre. Carlos Sainz pedig úgy jött ki, hogy egyetlen gyors körre marad ideje. Mire ezt leírtuk elvették Hamilton gyors körét. Verstappen vette át a vezetést. Miközben Leclerc menekülőre fogta, és feljött a 9. helyre. A Q1 végén egy meglepetés kiesőt is láthattunk. Hamilton nem jutott be a Q2-be. A brit be sem fejezte az utolsó mért körét. Max Verstappen pedig már kint volt a pályán, és, ha ott van ment is egy 1:05.624-et. Norris, Ocon, Magnussen volt a további sorrend.
Leclerc szenvedett, Alonso szárnyalt. A monacói nem tud beférni 1:07 alá, miközben a spanyol feljön a második helyre. Russel kocsijával gondok akadtak. A Mercedes szerelői a fék hidraulika körül sertepertéltek. Verstappen továbbra is az élen állt. Miközben Leclerc a továbbjutásért küzdött. A Ferrari pilótája megint az utolsó másodpercekre hagyta a gyors körét, és másodszor is szerencséje volt. Továbbjutott a Q3-ba.
#Hulkenberg went over the tyre🥶#AustrianGP | #F1 pic.twitter.com/A8VVgctGSX
— Bad Post F1 (@BadpostF1) July 1, 2023
Hülkenberg tarolt a bokszban. A Haas német pilótája a boxból kihajtva áthajtott egy abroncson, amin éppen egyik szerelő könyökölt. Ezután véget ért a Q2 és jöhetett a Q3. Verstappen nyitotta az utolsó fázist. Repesztett egy 1:04.6-ot, ami már nagyon közel van a pénteki időmérőn győztes idejéhez. Ekkor a Ferrarik csak a 4. és 10. helyen álltak. A Mcalren nagyon jól teljesített. Lando Norris a második Verstappen mögött és Perez előtt. A szombati sprintkvalifikációt Max Verstappen nyerte. Folytatás 17:00 órakor.
Eredmény:
1 Max VERSTAPPEN Red Bull 1:04.440
2 Sergio PEREZ Red Bull +0.493
3 Lando NORRIS McLaren +0.570
4 Nico HULKENBERG Haas +0.644
5 Carlos SAINZ Ferrari +0.696
6 Charles LECLERC Ferrari +0.805
7 Fernando ALONSO Aston Martin +0.818
8 Lance STROLL Aston Martin +0.907
9 Esteban OCON Alpine +0.926
10 Kevin MAGNUSSEN Haas +1.472
11 Alexander ALBON Williams 1:06.152
12 Pierre GASLY Alpine +0.208
13 Yuki TSUNODA AlphaTauri +0.217
14 Nyck DE VRIES AlphaTauri +0.441
15 George RUSSELL Mercedes NO TIME
16 ZHOU Guanyu Alfa Romeo 1:07.062
17 Oscar PIASTRI McLaren +0.044
18 Lewis HAMILTON Mercedes +0.220
19 Valtteri BOTTAS Alfa Romeo +0.229
20 Logan SARGEANT Williams +0.364