Szombat délután került sor a 100 kilométeres sprintfutamra. Az első sorból Max Verstappen és Sergio perez rajtolhatott. Az első kanyarokban összecsapott a két Red Bull pilóta.
Valtteri Bottas a legbátrabb. A 19. helyről induló finn az egyetlen, aki nem közepes, hanem lágy slick gumikon vágott neki a versenynek. Ha bejön, akkor sokat nyerhetett volna. A finn pilóta a felvezető kör végén kiállt a bokszba az inter gumikért. Nem kockáztatott. A rajt sima volt. Perez nagyon szépen lerajtolta Verstappent, aki a második kanyarban még nem, de a negyedikben vissza tudta előzni a mexikóit.
Norris sokat vesztett. A brit visszaesett a 10. helyre, miközben Hülkenberg Perezt megelőzve feljött a második helyre. Hamilton jól rajtolt. A 18. helyről az első körben már a 13. helyen haladt. Nagyon jó volt a Haas. Nico Hülkenberg az első körökben jobb köridőkre volt képes, mint Sergio Perez.
Ocon, Leclerc és Norris a futam végéig nagyot csatáztak. Eközben Verstappen előnye folyamatosan növekedett. Perez eközben Hülkenberg-el csatázott és a 10. körben meg is tudta előzni. A mexikói pilóta feljött a második helyre. Sainz is megelőzte a Haas pilótáját. A 13. körben után már nem változott az első három sorrendje. Nagy csata inkább a 10. hely környékén volt.
Hülkenberg ismét a bokszban alkotott. Majdnem elütött egy újabb szerelőt. A nagy gázzal induló német autójának hátulja kicsúszott, és nagyon közel járt egy Alpha-Tauri-szerelőhöz. 28 perccel a rajt után elkezdett száradni a pálya. A futam végén még Ocon és Russell között volt egy nagyobb csata. Ocon egy lehelettel előbb ért be a célba. Verstappen nyerte a szombati futamot. 70 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
Eredmény:
1 Max VERSTAPPEN
2 Sergio PEREZ
3 Carlos SAINZ
4 Lance STROLL
5 Fernando ALONSO
6 Nico HULKENBERG
7 Esteban OCON
8 George RUSSELL
9 Lando NORRIS
10 Lewis HAMILTON
11 Oscar PIASTRI
12 Charles LECLERC
13 Alexander ALBON
14 Kevin MAGNUSSEN
15 Pierre GASLY
16 Yuki TSUNODA
17 Nyck DE VRIES
18 Logan SARGEANT
19 GuanyuZHOU
20 Valtteri BOTTAS