Az olasz csapat jövőre más névvel áll majd rajthoz. Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke elárulta, hogy az olasz csapat vélhetően nem fog visszatérni a korábban használt Toro Rosso névhez.

A Red Bull 2006-ban felvásárolta a Minardi csapatot. Toro Rosso névvel álltak akkor rajthoz. 2020-ig nem is változtattak ezen. Akkor azonban úgy döntöttek, hogy a bikások divatmárkáját szeretnék népszerűsíteni, így lett belőle AlphaTauri. Helmut Marko nemrég azonban kijelentette, hogy nem elégedett az olasz csapat teljesítményével. Eljött az ideje egy újabb változásnak Azt egyelőre nem tudni, hogy egy szponzor után nevezik majd el az istállót, vagy csak szimplán kitalálnak valami új nevet. A régi névhez tér vissza az olasz csapat?

„Nem hiszem. Szerintem van más lehetőség is arra, hogy több pénzt hozzunk ki ebből. Először is, az évnek ezen szakaszán minden csapat tárgyal szponzorokkal. Ez nálunk sincs másként, és egy névadó szponzori megállapodás nagyon is vonzó. Majd kiderül, mit hoznak a következő hónapok ezen a téren. Jelenleg viszont több céggel is beszélünk. Szerencsére sokan érdeklődnek a Scuderia AlphaTauri iránt. Egyelőre azonban még semmi sincs megerősítve, semmi sincs aláírva. Erre pedig a következő napokban nem is fog sor kerülni. Néhány hónapra biztosan szükség lesz még hozzá. Hogyan tudunk létrehozni egy olyan identitást, amely kevésbé függ a névadó szponzortól, amely folytonosságot és erős alapokat biztosít? Jelenleg éppen erről folynak a beszélgetések.”- árulta el Franz Tost.