Délután 15:00 órakor rajtolt el az F1 vasárnapi futama. Az első sorból Max Verstappen és Charles Leclerc várhatta a piros lámpák kialvását. A második sorban Carlos Sainz és Lewis Hamilton állhatott.

Az F1 rajta napsütésben startolt le. Esőre kevés esélyt adtak. Az első kanyarban Verstappen bejött Leclerc elé. Mögöttük Sainz és Hamilton volt a sorrend. Az első kanyarokban Leclerc erősen támadta Verstappen-t, de előzni nem tudott. Az első kör után biztonsági autós gurult a pályára. Tsunoda autójáról szakadtak le darabok, és sok piszkot is felvittek a pályára. A biztonsági autó mögött a boxutcán hajtanak át az autók.A harmadik kör végén folytatódhatott a verseny. Verstappen jókor indított, mögötte továbbra is a két Ferrari Leclerc, Sainz volt a sorrendben.

A hatodik körben jártunk. Perez a 15. helyről rajtolt és a hatodik körben már a 12. helyen tartózkodott. Norris közben Hamilton-ra panaszkodott. A Mclaren pilótája jelentette, hogy Hamilton többször elhagyta a pálya vonalvezetését. Verstappen ekkor már két és fél másodperc előnyt épített ki Leclerc-el szemben. Sainz pedig tapadt csapattársára. A spanyol rádión jelezte is a csspatának, hogy gyorsabb tudna lenni Leclerc-nél. A Ferrari nem engedte meg Sainz-nak, hogy megelőzze a monacóit.

A 12. körben utoljára figyelmeztették Hamilton-t. Nem hagyhatta el többet a pályát. Ha mégis, akkor időbüntetéssel kellett számolnia. A brit közben autójára panaszkodott. Úgy érezte lassú a Mercedes. Hülkenberg autója a 14. körben megadta magát. Motorhiba miatt állt meg a Haas. A 15. körben Virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe. A fél mezőny kiállt kereket cserélni. A 16. körben a Ferrari kettős kerékcserét hajtott végre. Kerékcseréjük elég lassú volt. Sainz nem értette a Ferrari stratégiáját. A spanyol pilóta a hatodik helyre tért csak vissza a pályára. Leclerc eközben maradt a második helyen. Verstappen és Perez sem cserélt kereket, Pérez így feljött a harmadik helyre

Hamilton közben időbüntetést kapott. A brit ismét elhagyta a pályát. Sainz közben már a negyedik helyen haladt. Hamilton utasította maga mögé. Három kör alatt két helyet javított a spanyol pilóta és övé volt a leggyorsabb kör. Egy körrel később Perez-t is sikerült megelőznie. Verstappen is kiállt a bokszba. A kemény keverékű abroncsot kapta. A harmadik helyre tért vissza a pályára. Nem kellett sok idő a hollandnak. Megelőzte Sainz-t és Leclerc-t is. Közben Sainz kapott időbüntetést pályaelhagyás miatt.

A 32. körben Leclerc mérnöke elgondolkodott a három kiállásos taktikán. Leclerc-et is megkérdezték, de monacói hallani sem akart erről. Verstappen előnye máris majdnem négy másodperc volt Leclerc előtt. A 41. körben Verstappen már 7 másodperccel vezetett. A 40. körben Hamilton még mindig a büntetése aggasztotta. Toto Wolff megnyugtatta, hogy sokan kaptak büntetést. A 43. körben Hamilton letöltötte az időbüntetését. Kereket is cseréltek a Mercedesen. Hamilton a 8. helyre tért vissza a pályára. A 47. körben Sainz is letöltötte az időbüntetését. Kereket is cseréltek a Ferrarin. Egy körrel később Leclerc is kiállt a bokszba. Verstappen az 50. körben cserélt kereket. Csapattárda, Perez pedig az 51.-ben kapott friss kereket. Sainz feje még fájhatott. Perez nyomást helyezett rá. Az utolsó 10. körben nagy csata ment a harmadik helyért. A 60. körben kerék a kerék elleni csatát vívott Perez és Sainz. A 62. körben Perez meg is előzte Sainz-t. Perez a 15. helyről rajtolva már a pódiumos helyekért harcolhatott. Perez 12 másodpercre volt Leclerc-től. 10 kör alatt ezt a hátrányt nem tudta ledolgozni. Verstappen a 69. körben kiállt a bokszba. Harmadszorra is. Megkapta a lágy gumikat. A holland pilóta a gyors körre hajtott. Eközben Perez pályaelhagyásért figyelmeztetést kapott.

Az eredmény már nem változott. Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat. Leclerc és Perez állhatott még a pódiumra. A Ferrari látszóleg javult. A Mercedes és az Aston Martin egy kissé hátrányba került. Legalábbis az Osztrák Nagydíj eredménye ezt mutatja.

Eredmény:

1 Max VERSTAPPEN
2 Charles LECLERC
3 Sergio PEREZ
4 Carlos SAINZ
5 Lando NORRIS
6 Fernando ALONSO
7 Lewis HAMILTON
8 George RUSSELL
9 Pierre GASLY
10 Lance STROLL
11 Alexander ALBON
12 Esteban OCON
13 Logan SARGEANT
14 Guanyu ZHOU
15 Nyck DE VRIES
16 Valtteri BOTTAS
17 Oscar PIASTRI
18 Yuki TSUNODA
19 Kevin MAGNUSSEN
20 Nico HULKENBERG (Kiesett)