A brit istálló hazai versenye következik, így egyedi festéssel akartak adózni az eseménynek. A kampány mellé beállt a Google is. Így a népszerű böngésző, (Google Chrome) és a 2006-2014-ig tartó ikonikus színvilág szójátéka adta a csapásvonalat a csapatnak.

A múlt hétvégén még Ausztriában versenyezhetett az F1 mezőnye. Szünet nélkül megyünk tovább. A Brit Nagydíj lesz a következő helyszín. Több csapat hazai versenyére kerül sor. A Mclaren is ide tartozik. A wokingi csapat ennek alkalmából különleges festéssel áll majd rajthoz. Ezt a versenyhétvége előtt be is mutatták.

A formatervezés a 2006 és 2014 között használt festészetre nyúlik vissza. Kimi Raikkönen , Lewis Hamilton , Fernando Alonso, Heikki Kovalainen és Jenson Button hasonló árnyalatú autóval állhatott rajthoz. A Mclaren a 60. évfordulójának ünneplésének részeként változtatott az autó festésén.

Hamilton 2008-as bajnoki szezonja egybeesett a Google Chrome böngészőjének piacra dobásával. A internetes böngésző jelenleg a Mclaren-t támogatja és beszálltak a wokingiak kampányába. Zak Brown a következőket mondta: „Meg akarjuk őrizni a papaya identitásunkat. Nagyon fontos számunkra, hogy emlékezzünk a múltra, de szeretnénk a jövőbe is tekinteni. Ugyan a festést lehet változtatni sokszor, ám az alapszíneket nem. Így amit Monacóban csináltunk, azt csak néhányszor szabad. Ám a szabályokat félretéve fontos volt számunkra, hogy kiépítsük az asszociációnkat a papaya színnel, úgy, mint a Ferrari a vörössel, vagy épp a Mercedes a színkombinációval. A rajongóinktól rengeteg olyan visszajelzést kaptunk, hogy szeretik a papaya színt, ezért választottuk ezt a kombinációt”- árulta el a wokingiak vezérigazgatója.

További képek: F1Hírek Facebbok oldalán