Mick Schumacher a Haas pilótájaként két évet versenyezhetett az F1-ben. Idén nem kapott lehetőséget. A Mercedes tartalékosaként tevékenykedik. A hétszeres bajnok fia a napokban új lehetőséget kapott.

A német pilóta még tavaly télen a Mercedeshez csatlakozott. Tartalék pilótaként tevékenykedik. A hétszeres bajnok fia így talán több lehetőséghez juthat. Schumacher szerdán a McLarentől kapott tesztlehetőséget. A portugáliai Portimaóban vezetheti a csapat 2021-es autóját az istálló néhány mérnök- és szerelőgyakornokának felügyelete mellett.

A tesztre minden valószínűség szerint a Mercedes közreműködésével kerülhetett sor, Schumacher ugyanis amellett, hogy a gyári alakulat beugrósa, egy egyezmény értelmében a McLarennél is hasonló szerepkört tölt be, vagyis szükség esetén ő ülhet az egyik narancssárga versenygépe. Logikus tehát, hogy a csapat szervez neki egy „ismerkedő” tesztet. A közösségi médiában a következőket írták:

„Mick ma velünk van! Mick, az F1-es tartalékpilótánk, a 2021-es MCL35M-ünket teszteli a csapattal Portimãóban. Hozzá csatlakozik pár szerelő és mérnök, akik értékes tapasztalatokat szereznek a pályamenti környezetben végzett munka során.”