Lewis Hamilton szinte minden rekordot megdöntött az F1-ben. Hét bajnoki címet szerzett. Mostanában azonban nagyon sokat panaszkodik. Nico Hülkenberg szerint azért, mert Lewis Hamilton-t elkényeztette a sok siker az F1-ben.
Lewis Hamilton és a Mercedes 2014 és 2020 között dominált a Forma-1-ben. Az időszakban csak egyszer maradt le a világbajnoki címről a brit pilóta. 2016-ban Nico Rosberg lett a világbajnok. Tavaly és idén sem tudott Hamilton még futamot nyerni. Mostanában nagyon sokat panaszkodik. Nico Hülkenberg úgy véli azért, mert elkényeztette őt az a siker, amit a Forma-1-ben az évek során átélt
„Azt kell mondanom, hogy Lewist egy kicsit elkényeztette a siker. Elég gyorsan panaszkodni kezd mostanában a srác.”- árulta el Nico Hülkenberg és a csapatfőnökéről is mondott pár szót.”Az a Günther, akit a TV-ben vagy a Netflixen láttok, teljesen olyan, mint a valóságban. Egy direkt és őszinte emberről van szó, jól tudok együtt dolgozni vele.
Azért is jó vele a közös munka, mert először tudok az anyanyelvemen beszélni a csapatfőnökömmel. Jól szórakozom a társaságában, és szerintem ő is így van ezzel. Kicsit még mindig a ’nászutas’ időszakban vagyunk