Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén. Meglepetés eredmény is született. Alex Albon a harmadik helyen zárt. A két Mercedes pilóta a top 10-be sem fér be.
Magyar idő szerint fél 2-kor, napos időben vette kezdetét a Forma-1-es pályaprogram Silverstone-ban, amely előtt Hamiltont vizsgálták, amiért elkésett a csütörtöki sajtótájékoztatóról. Az autókra először a közepes gumik kerültek fel. Hamar láthattunk egy hibát is. De Vries csúszott ki a kavicságyba, de vissza tudott jönni a pályára. Az első percekben Verstappen mögött Stroll és Sainz állt. Az edzés feléhez közeledve több pilóta is feltette a lágy keverékű gumikat, és a tavalyi győztes Sainz az élre is ugrott, fél másodpercet adott Verstappennek és közel 7 tizedet Pereznek.
10 perc volt hátra az FP1-ből, Verstappen vette át a vezetést 4 tizedes előnnyel, a visszajátszásból pedig kiderült, hogy keményen ráment a rázókőre a holland pilóta. Verstappen mögé Albon és Alonso jött fel a lágy gumikkal. Pillanatokon belül Perez ugrott fel a második helyre, a mexikói 2 tizeddel volt lassabb Verstappen-nél. Az edzést Verstappen nyerte Perez előtt 4 tizedes előnnyel, majd Albon, Alonso, Leclerc, Ocon, Sainz, Norris, Stroll és Piastri következett, a második Perez és a kilencedik Stroll között pedig alig több mint 4 tized volt a különbség.
🏁 FP1 CLASSIFICATION 🏁
It's Max Verstappen on top in the first session at Silverstone #BritishGP #F1 pic.twitter.com/hUCVfu40M9
— Formula 1 (@F1) July 7, 2023
A második edzés magyar idő szerint 16:30 perckor kezdődött. Az időjárásra továbbra sem lehet panasz. Sütött a nap Silverstone-ban, nem is várható változás a második szabadedzés során. Az edzés csúszott, mert többi kategória edzésén történt pár nem várt esemény. Öt perc csúszással elkezdődött az edzés. A két Mclaren gurult elsőként pályára. Jöttek az első mért körök. Ocon kezdett az élen, egészen addig, ameddig be nem értek a Red Bullok. Verstappen és Perez volta sorrend az élen. Jól mentek a Mclaren-ek. Piastri bejött a két Red Bull közé a második helyre, , Ocon és Gasly a negyedik, ötödik helyen tartózkodott. A masodik edzésből még 11 perc hátra volt. Sainz ugrott az élre. Leclerc-nek még ideje sem volt. Stroll-nak akadtak gondjai. Meglazult a baloldali tükre, ezt kell helyrehozni. A Mecedesnek ismét nem ment úgy, ahogy szerették volna. A 11. és 13. helyen álltak. A Mercedesnek semmi tapadása nem volt. Russell alatt össze vissza járt az autója. De Vries egyik első kereke adta meg magát. Ezzel ért véget a második edzés.
FP2 CLASSIFICATION
And that's a wrap… Verstappen fastest. Electrical issues deny Leclerc any track time #BritishGP #F1 pic.twitter.com/71ESFp1uMl
— Formula 1 (@F1) July 7, 2023