Az Aston Martin nagyon jól kezdte az évet. Az elmúlt futamokon viszont már nem tudták azt a formájukat hozni, amit az év elején. Fernando Alonso szerint az Astin Martinnak mindent a nulláról kell kezdeniük.

Fernando Alonso mindössze kilencedik lett vasárnap. Egy másodperccel lassabb időt futott, mint a pole-t megszerző Max Verstappen. Csapattársa, Lance Stroll mindeközben a 12. helyre kvalifikálta magát. Ez volt Alonso idei legrosszabb időmérős eredménye, miután Szaúd-Arábiában, Miamiban, Monacóban és Kanadában is második volt. Úgy érzi, hogy az időmérőn ennél jobb eredményre nem lettek volna képesek.

„Nyilván nem leszek elégedett a kilencedik és tizenharmadik hely között, szerintem nem ez volt a csapat legjobb időmérője eddig. Nem igazán látom, hol lehettünk volna jobbak. Talán egy, másfél tized volt még benne, de a nyolcadik hely már lehetetlen volt. Tovább kell dolgoznunk. Meg kell néznünk mi történt azokon az időmérőkön, ahol nem voltunk versenyképesek. Barcelona, Ausztria, Silverstone – ez a három pálya egy kicsit hasonlít egymásra, rá kell jönnünk, hogy mi történt.”- árulta el Fernando Alonso, aki a Mclaren-eket is megdicsérte. „Nagyon gyorsak voltak, megérdemlik a helyüket, nem nagy veszteség, mert gyorsak és fejlődnek, szóval örülök nekik. Egy pár verseny után a McLaren tavaly is nagyon gyors volt Ausztriában és Silverstone-ban. Szóval Budapesten és Spán még valahogy túl kell, hogy legyünk, aztán utána nulláról kezdjük és megnézzük, hányadán állunk.”- zárta a kétszeres bajnok.