Magyar idő szerint 16:00 órakor rajtolt el a Brit Nagydíj. Az első sorból Max Verstappen és Lando Norris vághatott neki a silverstonei futamnak.
A futam előtt elég sok felhő gyülekezett a pálya körül. A rajtnál Norris lerajtolta Verstappen-t. Piastri is közel volt ahhoz, hogy megelőzze a hollandot. Verstappen négy körig a második helyen haladt. Az ötödik körben Verstappen visszavette az első helyet. Russell pedig Leclerc támadta. Hamilton pedig Alonso-t érte utol.
A nyolcadik körben Hülkenberg csatázott Perez-el, le is szakadt a szárnyvéglapja a németnek. Russell továbbra is támadta Leclerc-t, de előzni nem tudott. A 10. körben megszületett az első kieső is. Ocon autója adta meg magát és adta fel a Brit Nagydíjat. Közben az eső is egyre közelebb került. Sőt már csepergett is. A McLaren szerint elkerüli a pályát az eső. A 19. körben Leclerc-t hívták a bokszba. A monacói pilóta a kemény keverékű gumit kapta. A 12. helyre tért vissza a pályára. A 22. körben még mindig változatlan volt az első három sorrendje. A 27. körben Sainz is kiállt és kereket cserélt. Russell és Piastri cseréjével megkezdődtek az élmezőny cseréi is. A 33. körben Magnussen autója adta meg magát és biztonsági autó gurult a pályára. A 33. körben Verstappen is kiállt a bokszba. Azok jártak pórul, akik nemrég cseréltek gumit.
Hamilton Piastri elé jött vissza, ráadásul lágy gumikkal. Hatalmas esélyt kapott a Mercedes, hogy dobogón végezzen. A 35. körben még mindig nem állt ki a biztonsági autó. Magnussen autóját már kitolták a pályáról. A 39. körben folytatódhatott a Brit Nagydíj. Verstappen el is lógott, Hamilton támadja Norrist. A 40. körben Hamilton tovább támadta Norrist, de a McLaren pilótája tartotta a második helyet. A wokingi csapat autója gyorsabb volt a Mercedesnél. A 42. körben Verstappen nem volt megelégedve az autó abroncsaival. Ekkor már 3 másodpercre ellépett Norris-tól. Az eredmény már nem változott.
Eredmény:
1 Max VERSTAPPEN
2 Lando NORRIS
3 Lewis HAMILTON
4 Oscar PIASTRI
5 George RUSSELL
6 Sergio PEREZ
7 Fernando ALONSO
8 Alexander ALBON
9 Charles LECLERC
10 Carlos SAINZ
11 Logan SARGEANT
12 Valtteri BOTTAS
13 Nico HULKENBERG
14 Lance STROLL
15 Guanyu ZHOU
16 Yuki TSUNODA
17 Nyck DE VRIES
18 Pierre GASLY Alpine– (Kiesett)
19 Kevin MAGNUSSEN – (Kiesett)
20 Esteban OCON Alpine (Kiesett)