Mick Schumacher a napokban tesztelhette a Mclaren MCL35M versenygépét. A hétszeres bajnok fia a portugáliai pályára látogatott el a wokingi csapat tagjaival.
A hétszeres bajnok fia a Mercedes tartalékos pilótája. A Mercedes és a Mclaren közötti megállapodás lehetővé tette, hogy Schumacher tesztelhessen a Mclaren-nél is. Mick Schumacher egy régebbi McLaren F1-es autó volánjához ülhetett egy privát teszten. A Mercedes tartalékpilótája utalt rá, hogy szívesen tesztelné többször is a wokingigak versenygépét.
„Az első tesztem a McLarennel nagyszerű volt. Jó pár kört megtettünk. Örülök, hogy ezt megtehettem. Ez egy nagyszerű csapat és nagyszerű emberek dolgoznak itt. Mielőtt a gyárba mentem, végigbeszéltük az egész menetrendet. Igyekeztünk azokra a dolgokra koncentrálni, amelyeket fontosnak tartottunk. Tanulnom kellett és a csapatnak is meg kellett ismernie. Néhány különböző projekten végig futottunk. Elsősorban a vezetési stílusról és a gumik viselkedéséről esett szó. Általában ezek már használt gumik voltak. Így kicsit más volt. Ahhoz jó volt, hogy tanuljak és fejlődjek. ó érzés volt egy versenygyőztes autót vezetni, hiszen ez az autó nyert Monzában. Nagyszerű volt megtanulni, hogyan kell vezetni ezt az autót, és hogyan lehet gyorsan menni vele. A Mercedes Pirelli tesztje után jöttem ide. Szóval, nem szuperfrissen jöttem a tesztre. Jó, hogy több lehetőségem van autóba ülni. Nem mondanék nemet egy újabb Mclaren tesztre.”- árulta el Mick Schumacher.