Egy Forma-1-es szakértő úgy gondolja, hogy kezd kialakulni a rossz hangulat a Ferrari párosa, Charles Leclerc és Carlos Sainz között. Vajon mire alapozza ezt az állítását?
Sainz elhagyta a Mclaren-t és a Ferrari-hoz csatlakozott. 2021-ben már a ferrari pilótájaként állhatott rajthoz. A spanyol pilóta első ferraris évében több pontot szerzett, mint Charles Leclerc. 2022-ben már egyenlően teljesítettek. Idén semmi jel nem utal arra, hogy rossz lenne a hangulat a Ferrari két pilótája között. A feszültség már jelen van. Sainz Ausztriában nem előzhette meg Leclerc-t. Annak ellenére sem, hogy jobb volt a tempója. Harry Benjamin szerint a két pilóta között egyre feszültebb lehet a hangulat.
„Úgy gondolom, hogy egyre feszültebb a hangulat Charles és Carlos között. Idén többször is hallhattuk a csapatrádióban, hogy az egyik vagy másik gyorsabb tudna lenni. A stratégia nem működik. Carlos felül tudná múlni csapattársát. Charles erre sokszor nem tud reagálni. Silvestone-ban nem tudták milyen stratégiát alkalmazzanak. Az utolsó 10 körben Charles-el harcolt és a Ferrari összesen három pontot szerzett.”- árulta el Harry Benjamin. A Ferrari Ausztriában még a pódiumra állhatott. Angliában pedig csak az ötödik leggyorsabb csapat volt. Sam Bird szerint ez az eredmény elfogadhatatlan a Ferrari számára.