Ezen a hétvégén Magyarországra látogat az F1 mezőnye. Immáron 38. alkalommal. Minden hétvége előtt összeszedjük a hétvége programját és megnézzük, milyen idő várható.
Ezen a hétvégén már 38. alkalommal látogat az F1 mezőnye a Hungaroringre. A hivatalos program pénteken kezdődik. 13:30 perckor veszi kezdetét az első szabadedzés. A második edzés 17:00 órakor veszi kezdetét. Előrejelzések szerint pénteken lesz a legnagyobb esély arra, hogy eső áztassa a Hungaroringet. Napközben 32 fok várható. A szél élén, erős lehet. Az első edzés alatt 40, a második tréningre 60 százalék az eső valószínűsége.
Szombaton folytatódik a program. A harmadik szabadedzésen is 40 százalék eséllyel fog érkezni az eső, míg az időmérő elején 40, az időmérő végén 50 százalék, hogy esni fog. Az F1 időmérőjére délután 16:00 órakor kerül sor. A szél már mérsékelt maradhat. 31 fok várható. Vasárnap csak hajnalban lehet némi zápor. A fő futam vasárnap 15:00 órakor rajtol majd el. Esőre nem kell számítani. A levegő hőmérséklete 30 fok körül várható. Közepesen felhős időre kell számítani. Az F1 mellett Magyarországon lesz az F2-esek és az F3-asok mezőnye is. Íme a hétvége programja.
Program:
Péntek
13:25 Forma-1 – 1. szabadedzés
15:00 Forma 3 – Időmérő-edzés
15:55 Forma 2 – Időmérő-edzés
16:55 Forma-1 – 2. szabadedzés
18:05 M4 Sport Stúdió Bokszutca magazin
Szombat
03:05 Forma 3 – Időmérő-edzés (Ism.)
03:45 Forma 2 – Időmérő-edzés (Ism.)
09:00 Forma 3 – Időmérő-edzés (Ism.)
12:25 Forma-1 – 3. szabadedzés
13:30 Forma 2 – Időmérő-edzés (Ism.)
14:10 Forma 2 – Sprintfutam
15:25 M4 Sport Stúdió
16:00 Forma-1 – Időmérő edzés
19:00 Forma 3 – Sprintfutam (Ism.)
20:10 Forma 2 – Sprintfutam (Ism.)
Vasárnap
07:50 Forma 3 – Sprintfutam (Ism.)
08:20 Forma 3 – Főfutam
09:30 Forma 2 – Sprintfutam (Ism.)
10:00 Forma 2 – Főfutam
11:30 Forma-1 – Időmérő edzés (Ism.)
12:55 Forma-1 – Pilótaparádé
13:30 M4 Sport Stúdió
15:00 Forma 1 – Magyar Nagydíj
20:05 Forma 1 – Magyar Nagydíj (Ism.)