Nyck de Vries-t a Magyar Nagydíj előtt egy héttel bocsájtották el. Azóta szinte semmit nem lehetett hallani a holland pilótáról. Most azonban megtörte a csendet. Első interjúját adta azóta, mióta a Red Bull elbocsájtotta.

Nyck de Vriest mindössze 10 futammal a 2023-as Forma-1-es szezon kezdete után menesztették az AlphaTauritól. Csapaton belül a harmadik szezonját teljesítő Yuki Tsunoda-tól jelentősen elmaradt a teljesítménye. Christian Horner elismerte, hogy Ricciardo silverstone-i gumitesztjén látottaktól tették függővé De Vries menesztését. A holland pilóta végül Ricciardo 11. köre alatt kapta meg a rettegett telefonhívást Helmut Markótól. De Vries először nyilatkozott a menesztése óta. Közösségi oldalára a következőket írta:

„Egy rövid üzenet tőlem… A közelmúltbéli események után úgy döntöttem, eltávolodom egy kicsit a közösségi médiától, és ez a folytatásban is így lesz.”- írta a holland pilóta közösségi oldalára. Majd később így nyilatkozott: „Szeretném megköszönni a Red Bullnak és a Scuderia AlphaTaurinak a lehetőséget, hogy megélhettem az álmom. Természetesen fáj, hogy az F1-es esély, amelyről oly sokáig álmodoztam, idő előtt ért véget. Az élet azonban nem egy úti cél, hanem egy utazás, és néha a nehezebb utat kell választanod, hogy eljuss oda, ahová szeretnél. Hálás vagyok a kiváltságos életünknek, a megtett útnak és a családomnak. Ez csak egy újabb élmény volt; továbblépünk, és már várom a következő fejezetet. Köszönöm mindenkinek a kedves és biztató üzeneteket az elmúlt egy hétben. Szívmelengető érzés volt megtapasztalni a támogatásotokat.”- árulta el Nyck de Vries.